Útra kelt a United Dubai felé

José Mourinho és legénysége ma reggel egy meleg időben lefolytatható edzőtábor reményében célba vette Dubait, amely célja nem más, mint hogy a portugál menedzser több időt tölthessen el a Manchester United játékosaival az edzőpályán a sűrű ünnepi időszakot követően.


A Vörös Ördögök nemrég értek végére egy 14 nap alatt lejátszott 5 mérkőzéses sorozatnak az ünnepi időszak során, amelyet sérülések és eltiltások nehezítettek.

 

Mivel következő mérkőzésükig, a jelenleg menedzser nélküli Stoke City elleni január 15-én rendezendő bajnokiig egy hetük van még, Mourinho ezért a környezetváltozás mellett döntött, és játékosaival együtt a Közel-Keletre látogatnak.

 

A menedzser a MUTV-nek elárulta, nagy örömére szolgál, hogy egy kis időt szentelhetnek a következő napokban a taktikai munkának is, miután az utóbbi hetek fókuszában csak és kizárólag a játékosok regenerálódása állt.

 

 

"Szükséges a feltöltődésünk, de ezzel együtt szükséges edzenünk is, ugyanis a mögöttünk hagyott őrült időszakban nem sok időnk volt a részletek kicsiszolására" - kezdte.

 

"Ez az időszak inkább szólt a regenerálódásról és a mérkőzésekre való elutazásról, mint a felkészülésről, ugyanis nem volt túlzottan sok időnk a két bevetés között."

 

"Ha most lesz egy jól sikerült hetünk, amely során néhány korábban sérült játékosunk felépülhet, a többiek pedig kicsit feltöltődhetnek, emellett pedig jut megfelelő mennyiségű időnk a taktikai és egyéb elemek kidolgozására, akkor szerintem nagyon jó időszaknak nézünk elébe a szezon második részében."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Stoke City

Premier League 23. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!