Carrick örül visszatérésének

Michael Carrick elégedett volt, hogy szeptember után ismét a pályán lehetett, és hozzásegítette a Manchester Unitedet a Yeovil Town 4-0-s legyőzéséhez az FA-kupa 4. fordulójában, amely így szerinte nagyszerű formában és hangulatban készülhet volt csapata, a Tottenham Hotspur elleni vendégjátékra.


A csapatkapitány visszatérésével a karszalag is visszakerült rá a Huish Parkban, és a szokásos precíz és megbízható játékát hozta a középpálya tengelyében. A MUTV-nek a mérkőzést követően nyilatkozva Carrick hihetetlenül pozitív volt visszatérése kapcsán.

 

"Volt néhány semmibe menő passzom, de ezen kívül nagyszerű visszatérés volt ez" - kezdte.

 

"Hosszú idő telt el, amely nagyon frusztráló volt, és eddig ez nem igazán volt egy jó szezon a számomra. Azt figyelembe véve, hogy a Burton elleni meccset követően milyen állapotban voltam, nagyszerű, hogy most itt lehettem a pályán."

 

"Ha őszinte akarok lenni, azt kell hogy mondjam, kicsit fura érzések kavarogtak bennem a mérkőzést megelőzően, miután ennyi időt ki kellett hagynom, de nagyszerű volt újra a pályán lenni a fiúkkal és ami még fontosabb, hogy sikerült továbbjutást érő eredményt elérnünk. Most már jól vagyok és már számos hete együtt edzek a többiekkel. Természetesen még nem igazán vagyok maximális edzettségi állapotban - ahogy idősödik az ember, ennek a szintnek az elérése egyre több időbe telik talán. De jól és egészségesnek érzem magam, minden rendben volt, nem volt semmilyen problémám."

 

 

Carrick hiszi, hogy José Mourinho számára most számtalan lehetőség áll rendelkezésre, amikor kezdőcsapatát kijelöli az aktuális mérkőzésre és különösen Alexis érkezését követően nagyon erősnek tűnik a United játékoskerete. 

 

"Szerintem a szezon alakulását tekintve hirtelen nagyon mély lett a merítési lehetőségek tárháza, mert mostanra a keret nagy része egészséges és bevethető" - tette hozzá.

 

"Remélhetőleg ez így is marad, mert most kezdünk csak igazán ráfordulni a szezon második felére, ahol rengeteg feladat vár még ránk."

 

"Mivel mostantól kezdve a mérkőzések egymást érik, ezért szükség van arra, hogy mindenki egészséges legyen. Ez a mostani állapot egy nagyon jó jel a szezon végére nézve, ahol mindenki szeretne megfelelően szerepelni. Jelen pillanatban jó állapotban vagyunk ehhez."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!