Megerősítve: Fellainit megoperálták
Marouane Fellaini hosszabb időt lesz kénytelen a pályán kívül tölteni, miután szombaton térdoperáción esett át sérülése kezeléseként.
A belga középpályás mindössze hét percet töltött a pályán csereként a Tottenham Hotspur elleni bajnokin a Wembley-ben, majd a Huddersfield Town 2-0-s legyőzését kihagyni kényszerült.
A műtét során a 30 éves játékos bal térdében a külső meniszkusz elmozdulásból származó repedés okán avatkoztak be. A műtét zavartalan volt és azonnal megkezdhette a játékos a rehabilitációját is. A klubnál hat hetes kihagyást prognosztizálnak számára.
Mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján José Mourinho megerősítette, hogy egy ideig az egykori Everton játékos nélkül kell tervezniük, de azt is hozzátette, szerinte ez nem veszélyezteti részvételi esélyeit a nyári világbajnokságon Belgium válogatottjával.

"Ma reggel műtéten esett át" - kezdte a portugál menedzser.
"Nem szeretnék pontosabb dolgokat elmondani. Jobban örülnék, ha egy hivatalos orvosi szakvéleményt tudnánk kirakni a klub hivatalos weboldalára. De ezáltal még nincs vége a szezonjának. Egyáltalán nincs."
"Ez egy kisebb beavatkozás volt az külső meniszkuszában, és szeretném azt hinni, hogy március végén már újra számíthatunk majd rá. Remélem egy nagyszerű áprilisunk és májusunk lesz, és több sorozatban leszünk még érdekeltek, nem csak a bajnokságban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |