Rashford: Amit a müncheni tragédia jelent számomra

A Manchester United kedden rója le tiszteletét azok előtt, akik érintettek voltak a müncheni légikatasztrófában, mely nap a tragédia 60. évfordulója is egyben.


1958. február 6.-a a United történelmének legsötétebb napja. 23 ember – köztük 8 játékos és 3 egyéb klubtag – szenvedett végzetes sérüléseket a müncheni repülőgép-szerencsétlenség során.

 

Az idei kerek és jelentős évfordulót megelőzően Marcus Rashford, a United Review-nak adott exkluzív interjújában beszélt arról, hogy mikor került először tudatába a tragédia, és miként él mindmáig is a hozzá hasonló játékosokban a Busby Bébik öröksége.

 

Érzelemdús alkalomnak ígérkezik a klub számára a keddi nap, hiszen a 60. évfordulója lesz a müncheni légikatasztrófának. Mikor számoltak be neked először a Busby Bébikről és a tragédiáról?

Amikor olyan hét, vagy nyolcéves voltam. Már akkor, olyan fiatalon is megindított minket valamelyest, de aztán elkezd az ember többet tanulni, olvasni a történtekről. Majd amikor 15-16 évesek lettünk, Paul McGuinness (korábbi Akadémiai edző) meglehetősen nagy hangsúlyt ráfektetve hívta fel a történetre a figyelmünket. Rengeteg videót néztünk a meccseikről, különösen az Ifjúsági FA-kupa meneteléseikről, úgyhogy lehetőségünk volt felvételeket megtekinteni arról, milyenek is voltak valójában ezek a játékosok, amikor fiatalok voltak. Ez a klub az otthonunk, ezért megérint érzelmileg. Segített megérteni az egészet, még ha nem is voltunk ott.

 

 

Duncan Edwards és Eddie Coleman a játékosok közt volt, akik életüket veszítették 21 évesen, alig idősebben, mint amennyi te vagy most. Segít ez is abban, hogy igazán megértse az ember milyen hatalmas tragédia volt ez?

Ez egy nagyon szomorú esemény volt és senki nem érdemli meg, hogy ehhez hasonló dolog történjen vele. De megtörtént, sajnos, és a klub lenyűgöző mód azóta is ellentmondást nem tűrően termelte ki a játékosokat, ugyanúgy, ahogy a Busby Bébik legendája is megszülethetett.

 

Tudjuk, hogy a United megadja az esélyt az itt nevelkedett fiataloknak. A frissen felújított rész az Akadémia épületében olyan képeket mutat be, melyeken jelenlegi első csapat tagok, Paul Pogba, Jesse Lingard és jómagad is látható vagy, mintegy bizonyítéka ennek…

Úgy gondolom, ez örömteli számunkra. Büszke pillanat volt megtudni, hogy ott leszünk a falon, de azt hiszem, még fontosabb ez a fiatalabb játékosoknak. Amikor idejönnek edzeni, láthatnak minket a falon és tudják, hogy az első csapatban való szereplés lehetséges. Nehéz dolog megvalósítani azonban – ha nincsenek olyan emberek körülötted, akik a megfelelő tanácsokkal látnak el, tévútra léphetsz, úgyhogy ilyen kis dolgokon is múlik. Ezen kívül megtalálhatóak beszámolók a Busby Bébikről és idősebb játékosokról. Amikor fiatalabb az ember, a szüleihez is fordulva, láthatja ezeket a grafikákat és fotókat a falon, amik segítenek beléd táplálni a magabiztosságot afelől, hogy el lehet érni bármit.

 

Az ehhez hasonló napokon, úgy gondolod, hogy joggal állíthatjuk: te vagy az a fajta játékos, aki megtestesíti Sir Matt Busby örökségét, hiszen szemlátomást meglehetősen nagy szabadságérzettel játszol?

Igen, úgy hiszem, hogy itt szabadon játszhatsz, de egy adott struktúra keretein belül. Ez mindig is így volt, egészen fiatalkorom óta. Igen, megtehetsz mindent, amit akarsz, de csak a megfelelő területeken. Mindig megkapjuk ezt a szabad kezet és felelősséget, hogy úgy futunk ki a pályára, hogy kifejezhetjük magunkat.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!