Mourinho reakciója a Sevilla elleni döntetlenre

José Mourinho úgy érzi, minden kérdés nyitott maradt a visszavágóra, miután a Manchester United szerdán este gól nélküli döntetlent ért el a Sevilla vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán.


Az eredményről és a teljesítményről

"Szerintem az egyetlen pillanat, amikor egy kicsit fellélegezhettünk, az első félidő utolsó percei után volt, amikor néhány eladott vagy pontatlan labda miatt bajba kerültünk, és David de Gea kétszer is nagyszerű védést kellett bemutasson nagy sevillai lehetőségeket követően. Ezek a pillanatok annyira feltüzelték a hazai publikumot, hogy utána egészen a meccs végéig kitartott a lelkesedésük. Ettől eltekintve nem volt olyan pillanat, amikor megkönnyebbülést éreztem volna. Kiegyenlített volt a mérkőzés. A statisztikák azok, amik. Néha van 15 lövésed, amelyből 13 a 'statisztikailag lövésnek számító' kategóriába sorolható, úgyhogy szerintem az eredmény hűen tükrözi a mérkőzés képét. Kérdezhetik tőlem, hogy 'ez jó eredmény?'. Erre azt mondom, nem is jó, de nem is rossz. Két felvonásos párharcban veszünk részt, és most egy mérkőzésünk van hátra az Old Traffordon, hogy eldöntsük a továbbjutó csapat kilétét. Az biztos, hogy az Old Traffordon már nagyon hiányolták a Bajnokok Ligája kieséses szakaszát. Igen, az előző szezonban az Európa-ligában volt ilyen szakaszban meccsünk, de természetesen azok nem ugyanazok voltak. A korábbi években pedig tudtommal nem jutott tovább a csapat a csoportkörből, úgyhogy szerintem az Old Traffordon egy hatalmas estét szeretnénk produkálni szurkolóinknak a Bajnokok Ligájában."

 

Hiányoztak a Bajnokok Ligája esték az Old Traffordról

"Ha születnek gólok és döntetlent érünk el a visszavágón, akkor kiestünk. Ha nyerünk, akkor továbbjutunk. Ez nehéz. Hiszem, hogy az Old Traffordon már nagyon hiányolták a nagy európai kupaestéket. Tavaly negyed-, és elődöntőt is játszottunk hazai pályán, de az Európa-ligának más jelentéstartalma van." 

 

 

Pogba stabilitást kölcsönzött a csapatnak

"Szerintem Paul nagy erőket mozgósított azért, hogy megpróbálja azt adni a csapatban, amit én kértem a csapattól. Kezdőként Andert és Scottot küldtem a pályára. Szerintem amilyen fantasztikus játékos Banega, ezt annyira nem tudta megmutatni ellenünk, mert nem hagytunk elég területet számára ahhoz, hogy az a Banega legyen, akit a világfutball elismer, majd Andert Paul váltotta. Ő megpróbálta a játék ugyanezen dimenzióját hozni, párosítva a labdabiztosságával. Természetesen neki is sok eladott labdája volt, de emellett stabilitást is kölcsönzött számunkra. Ahhoz mérten, ahogyan játszottunk, és hogy otthontól távol játszottunk egy olyan jó csapat ellen, mint a Sevilla szerintem megfelelő mennyiségben birtokoltuk a labdát; jó százalékban volt nálunk a labda, amely értelmében irányításunk alatt tudtuk tartani a mérkőzést. Szerintem ez Paul jóvoltából volt lehetséges számunkra, de emellett Maticcsal is elégedett voltam. Szerintem a három középpályásunk jól kontrollálta az eseményeket, ennek pedig Paul is része volt."

 

McTominay dicsérete

"A sajtótájékoztatón a kérdések Paul [Pogba] kapcsán hangzottak el, pedig sokkal inkább a kölyökről kellett volna beszélni. Fantasztikus volt. Mindent jól csinált. Nyomást tett Ever Banega vállára és megölte a karmesterük játékát. Szerintem Scott briliáns volt. A középpályánk nagyon jól kezdett, Paul pedig nagy erőket mozgósított azért, hogy beállása után felvegye a fonalat, és pozitív hatással volt a teljesítményével. Ő egy felnőtt, nagy érettségről tanúbizonyságot tevő játékos képét mutatta, aki taktikailag, felelősségben is kivette a részét, jól tartotta a labdát és támadott le adott esetben. Scott McTominay szerintem úgy tűnt, mintha már több tucat Bajnokok Ligája mérkőzést játszott volna életében, pedig még csak ez volt számára a második."

 

De Gea 'az ami'

"Szerintem a kapott gól nélküli mérkőzések a csapat és David [De Gea] érdemei. De emellett [Sergio] Romeroval a kapuban is hoztunk le már néhány mérkőzést kapott gól nélkül, úgyhogy bár vétettünk néhány hibát védekezésben, a csapat alapvetően jól látta el a dolgát hátul, amelyből természetesen David is kivette megfelelően a részét. Ennek pedig az az oka, hogy ő az ami."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!