Carrick megerősítette visszavonulását

A Manchester United csapatkapitánya, Michael Carrick megerősítette, hogy a szezon végén felhagy profi labdarúgó pályafutásával.


José Mourinho már korábban is több alkalommal érzékeltette, hogy a 36 éves játékos stoplisainak szögre akasztására készül, befejezve ezzel fantasztikus játékoskarrierét, a Vörös Ördögök középpályása azonban csak most tisztázta jövőjét.

 

Carrick számára felajánlottak egy helyet a portugál menedzser edzői stábjában, de ebben a pillanatban csak annyit kívánt mondani, 'valószínű' opció ez számára.

 

"Hogy őszinte legyek Önökkel, szerintem ezzel kapcsolatban már elég sok minden elhangzott korábban" - válaszolta, amikor újságírók a visszavonulásról kérdezték.

 

"Eljön az idő, amikor akár tetszik, akár nem, az ember teste megálljt parancsol a futball terén. Én most éppen eléggé ebben a szakaszban járok, de ezzel semmi gond nincsen. Ez olyan dolog, amelyet el kell fogadni. Ebben a cipőben járok."

 

Amikor arról kérdezték, csatlakozni fog-e Mourinho háttérstábjához, így folytatta:

"Igen. Ez gyakorlatilag eldőlt. Még mindig megbeszéléseket folytatunk erről hogy teljesen őszinte legyek, úgyhogy hivatalosan még semmit nem tudok megerősíteni. De valószínűnek tűnik, igen."

 

 

A klasszis játékszervező középpályás 2006 nyarán érkezett Manchesterbe a Tottenham Hotspur gárdájától, a Vörös Ördögök színeiben nyújtott szolgálataiért az előző évben pedig tiszteletadó mérkőzést rendeztek számára az Old Traffordon. Ő még mindig reménykedik benne, hogy a szezon végéig valamilyen szerep juthat neki a csapatban, azt követően, hogy a szezon elején kiderült szívproblémájából mára teljesen felépült.

 

"Természetesen már a Burton elleni meccsen, a második félidőben éreztem, hogy problémám van, amelyet követően számos vizsgálaton kellett átesnem" - tette hozzá a Sevilla elleni mérkőzés sajtótájékoztatóján.

 

"Ugyanazon a héten, vasárnap az edzésen újra előjött a problémám, úgyhogy következő héten át kellett esnem a műtéti beavatkozáson, ami jól sikerült és mára teljesen rendben vagyok, minden eredményem pozitív. Egy kis időbe telt, mire túl lettem rajta, de voltak olyan időszakok, 2-3 napig, amikor azon gondolkodtam, 'folytatni fogom a játékot vagy sem?', vagy 'megéri-e vagy nem?', de aztán ez az érzés gyorsan elmúlt."

 

"Visszatértem, egészséges vagyok, és szeretném a saját szabályaim szerint befejezni. Legalább én dönthettem róla, nem pedig kényszerítve voltam emiatt, úgyhogy eltökélt voltam, hogy újra megfelelő állapotba kerüljek. Megértettem, hogy felépülésem után valószínűleg már nem fogok annyi mérkőzést játszani, mint korábban, ezt el kellett fogadnom. Keményen edzettem és megpróbáltam megfelelő erőnléti állapotba kerülve néhány mérkőzést játszani még, aztán majd meglátjuk mi történik a szezon végéig."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások