Herrera egészséges és harcra kész
Ander Herrera újra maximális erőnléti állapotnak örvend és eltökélt, hogy hozzásegítse a Manchester Unitedet egy olyan jó szezonzáráshoz, amilyen csak lehetséges, miután a Vörös Ördögök továbbra is harcban állnak a bajnokság legjobb négy helyéért vívott versenyfutásban és az FA-kupában.
A középpályás február 21. óta nem állhatott csapata rendelkezésére, miután a Sevilla elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő idegenbeli odavágóján egy szerencsétlen mozdulat következtében idő előtt el kellett hagynia a pályát, most azonban pozitív hírekkel szolgált bevethetőségével kapcsolatban.
Herrera keményen dolgozott azért, hogy újra pályán lehessen, és a United Review-nak adott interjújában elárulta, az elmúlt napokban már együtt is edzhetett a csapattal.
José Mourinho legénysége kulcsfontosságú bajnoki mérkőzések elébe néz márciusban és áprilisban a Swansea City, a West Bromwich Albion és az Arsenal ellen, de jelenésük lesz egy manchesteri derbin és a Wembley-ben is, ahol a Tottenham Hotspurrel csapnak majd össze az FA-kupa elődöntőjében. Ander pedig már alig várja az előttük álló kihívásokat.

"Nagyon jól érzem magamat. Most már öt napja együtt edzek a csapattal és minden rendben van. Jó edzettségi állapotnak örvendek és készen állok, hogy a csapat segítségére legyek a válogatott szünetet követően" - kezdte a United Review legújabb, Swansea elleni mérkőzésre készült kiadásában.
"Hihetetlenül sajnálatos, hogy a Sevilla elleni idegenbeli mérkőzés után nem tudtam a csapatot segíteni, mert jól éreztem magamat előtte, de a futballban néha vannak ilyen stop táblák. Szerencsére karrierem során ezekből nem volt nagyon sok."
"Most itt az idő, hogy olyan jól fejezzük be a szezont, ahogy csak tudjuk, és segíteni akarom a csapatot abban, hogy megnyerjük az FA-kupát és bebiztosítsuk a bajnoki második helyünket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |