Herrera: Egy erősebb Unitedet építünk
Ander Herrera azt akarja, hogy a következő szezonra egy sokkal erősebb Manchester Unitedet építsenek az "érzelem dús" manchesteri derbin bemutatott fordításukra építve.
A középpályás elmondása szerint a játékosok büszkesége a szurkolók iránt érzett elköteleződésük kulcsszerepet játszottak abban, hogy az első félidőben lehengerlő játékkal előrukkoló, és 2-0-s vezetést szerző Manchester City-t megtudták állítani, és egy szenzációs és egyben felejthetetlen fordítással 3-2-re nyerni tudtak az Etihad Stadiumban.
"Ez volt az egyik legjobb, és a leginkább érzelmekkel teli mérkőzésem a Manchester Unitedes karrierem során" - kezdte a baszk játékos mérkőzés utáni nyilatkozatában.
Herrera elárulta, nem lépett életbe vészforgatókönyv a félidőben a számukra csúnyán alakuló helyzet megmentésére. Szimplán az önbecsülés és a büszkeség játszott szerepet a talpra állásukban.
"Nem beszéltünk túlzottan sokat taktikáról a félidőben" - folytatta.
"Csak a becsületünkről, a klubról és arról beszéltünk, hogy mennyire nem szabad soha alulbecsülni a Unitedet."

"Tudtuk, hogy a szurkolóinknak nagyon nehéz estéjük lenne, ha veszítenénk. Úgyhogy értük, és természetesen magunkért, illetve a pozíciónk megőrzéséért csináltuk, de ők álltak az első helyen."
"Ez egy nagyon fontos mérkőzés volt a szurkolóinknak. Nagyon sajnáltam őket, mert ez egy nagyon nehéz nap volt mindannyiuknak. De mi vagyunk a Manchester United, akiket soha nem szabad lebecsülni."
"Mindenki beszélt a félidőben. Természetesen közülük is a legtöbbet az idősebb, tapasztaltabb játékosok - Ash (Young) és Michael (Carrick), aki szintén ott volt az öltözőben - akiknek a szavaiból áradt az erő, de mindenki elmondta amit gondol."
Az Etihadban aratott sikerrel a United megszilárdította helyét a második pozícióban a Premier League tabelláján, de Herrera úgy érzi, hogy ez egyben a 2018/19-es szezon felütése is volt részükről.
"Ez nagyon fontos volt a bajnoki tabellán elfoglalt helyezésünk szempontjából. Második helyen akarunk végezni és egy erősebb Manchester Unitedet akarunk építeni a következő szezonra. Ennyi az egész."
"Normális esetben ennyi ponttal a bajnoki címért kellene harcolnunk. A lehető legjobb módon és helyen akarunk végezni a szezon végén."
"Minden újságíró arról beszélt, hogy ez az eredmény mit jelent a rivalizálás, a derbi és az ellenfeleink szempontjából. De mi csak a Manchester Unitedre gondolunk. Ennyi az egész, más nem érdekel minket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló