Rashford: A manchesteriség extra erőt ad

Marcus Rashford úgy érzi, manchesteriként a Manchester United csapatában játszani extra lökést és a szurkolóknak való bizonyítás múlhatatlan vágyát biztosítja számára.


A Manchester déli kerületében, Wythenshawe-ben született és felnőtt támadó hét éves kora óta tartozik a Vörös Ördögök kötelékébe, a felnőtt csapat színpadán való 2016-os bemutatkozása óta pedig kulcsszereplővé avanzsált az Old Traffordon.

 

Az Inside United magazinnak adott interjújában Rashfordot arról kérdezték, elégedettséggel tölti-e el, hogy helyi születésű játékosként lehet a klub játékoskeretének tagja és ösztönzőleg hat-e rá az, hogy azt a közösséget képviselheti, amelyben felnőtt, legyen az a pályán vagy éppen azon kívül. 

 

"Szerintem mindkettőre az a válasz, hogy igen" - kezdte a 20 éves játékos.

 

"Nagyon sok ember álmodozik erről, úgyhogy mindezt nem csak magadért teszed; rengeteg olyan emberért, akit még csak nem is ismersz, de ők is egykoron arról álmodtak, hogy a helyi csapatukban futballozhatnak."

 

"Úgyhogy szerintem az ember hétről-hétre nem csak magáért és a klubjáért játszik, hanem azokért is, akik rajtad keresztül élik meg az álmaikat."

 

 

José Mourinho irányítása alatt egyetlen egy játékos sem lépett pályára több mérkőzésen, mint Rashford, aki a portugál menedzser 2016 nyarán történt kinevezése óta 97 alkalommal volt a kezdőcsapat tagja vagy lépett pályára csereként.

 

Minderről az érdekes statisztikáról sokáig maga az érintett sem tudott, de nagyon büszke rá.

 

"Nem voltam ezzel tisztában addig, amíg nem olvastam róla, de ez olyan dolog, amelyre büszke vagyok" - tette hozzá.

 

"De mi mindig többet és többet akarunk, és egyéni illetve csapat szinten is előre akarunk lépni, úgyhogy a számok helyett számomra az eredmények sokkal többet számítanak."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!