Nem lesz könnyű bővíteni az Old Traffordot

A Manchester United operatív igazgatója, Richard Arnold nem biztos benne, hogy a klub képes lesz anélkül bővíteni az Old Traffordot, hogy ideiglenesen "fedél nélkülivé" ne válnának.


Már régóta témát szolgáltat az a felvetés, hogy Anglia legnagyobb klubstadionjának nem csak egy alapos csinosításra lenne szüksége, de a jelenleg 74.994 fős befogadó kapacitását is növelni kellene.

 

A Vörös Ördögök legnépesebb szurkolói tömörülése, a Manchester United Supporters Trust (MUST) szeretné elérni, hogy stadionjuk "Európa legnagyobbja" legyen, ugyanis a klub és a szurkolóik sem "érdemelnek ennél kevesebbet", előzetes tervek szerint pedig az Old Traffordon egy esetleges fejlesztéssel 88 ezer főre növekedhetne a nézőszám telt ház esetén.

 

A Sir Bobby Charlton lelátó átalakítása és bővítése kapcsán Richard Arnold operatív igazgató azonban elmondta, a mérnöki nehézségek és kihívások mellett azzal a problémával is meg kellene küzdeniük, hogy megfelelő ideiglenes otthont találjanak maguknak egy esetleges építkezés idejére, mint ahogy a Tottenhamnek sikerült a Wembley-vel.

 

"Nem a legkönnyebben bővíthető lelátórészt hagytuk legutoljára" - kezdte Arnold a United We Stand magazinnak.

 

"A déli, Sir Bobby Charlton lelátó az utolsó olyan lelátórész, amelyet még nem tudtunk bővíteni."

 

 

"Az egy nagyon szűkös földterületen helyezkedik el, amelyet egyik oldalról a pálya, a másikról pedig a Manchester és Liverpool közötti fő vasúti vonal határol."

 

"A lelátó egyik oldalán sincs túlzottan sok hely, amely értelmében egy nagyon komplex mérnöki kihívásnak kellene megfelelni."

 

"Ez egy több szezonon átívelő munkafolyamatot eredményezne, és nem biztos, hogy lenne olyan mód, amely nem azt eredményezné, hogy ideiglenesen el kelljen hagyni az otthonunkat."

 

"Miénk az ország legnépesebb szurkolói tábora és nem londoniak vagyunk, ahol tudnánk a Wembley-t használni."

 

"Tehát ez nem egy könnyed kihívás számunkra és nem szeretnénk feladni a hazai pálya előnyét, amellyel itt rendelkezünk."

 

"Nehéz lenne ideiglenesen máshova költöznünk, a déli lelátó bővítésével együtt járó logisztikai problémákat pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni."

 

"Ezeket pedig mind számba kell venni azt megelőzően, hogy belemennénk abba, mekkorának is kellene lennie a stadionnak a bővítés után."

 

 

Arnold magabiztos azt illetően, hogy "egy napon" az Old Traffordot bővíteni fogják és elmondása szerint a stadion fejlesztése a tulajdonos Glazer család támogatását is élvezi, ugyanakkor a Unitednél nem csak a stadionjuk infrastrukturális körülményeit, hanem a hangulatot is javítani akarják.

 

A United menedzsere, José Mourinho a klub kispadján töltött ideje alatt számtalanszor adott hangot kritikájának az Old Trafford közönségét illetően, a múlt hét folyamán pedig egy olcsó árszabású jegy bevezetését jelentette be a klub vezetése a fiatal szurkolók számára a hangulat javítása érdekében a következő szezontól.

 

A Stretford End pályához közelebbi lelátórészére a következő idénytől a 18 és 25 év közötti szurkolók egységes, 15 fontos áron válthatnak belépőt, míg a globális bérlet és jegyárak sorozatban hetedik szezonra kerültek befagyasztásra.

 

A Brighton elleni FA-kupa negyeddöntőn kipróbált éneklő szekció sikeresen vizsgázott a stadionban, míg egy átfogó szurkoló kérdőív kiértékelése is hamarosan várható. Emellett a klubnál támogatják a biztonságos állóhelyek visszavezetését is az Old Traffordon. 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!