Ketten a PFA jelöltjei között

A Manchester United két játékosa is nyerhet díjat idén a PFA díjkiosztóján.


David De Gea - aki ötödik alkalommal lehet ott a Premier League álomcsapatában - a PFA Év Játékosa cím jelöltjei között szerepel.

 

A spanyol kapus egyike azoknak, akik leválthatják a tavalyi győztest, a Chelsea-ben szereplő N'Golo Kantét. De Gea ismét kiválóan teljesített a kapuban. Mellette Kevin De Bruyne, Leroy Sane, David Silva (Man City), Mo Salah (Liverpool) és Harry Kane (Tottenham) szerepelnek a listán.

 

 

Marcus Rashford pedig a PFA Év Fiatal Játékosa cím egyik jelöltje, miután ebben a szezonban is remekelt klubjában és a válogatottban is. A 20 éves csatár nemrégiben a Liverpool elleni siker során duplázni tudott, de mellette folyamatosan bemutatta tehetségét.

 

Rashford mellett Ederson, Raheem Sterling, Sane (Man City), Ryan Sessegnon (Fulham) és Kane szerepel a jelöltek nevét tartalmazó listán.

 

Legutóbb 2010-ben nyerte meg az Év Játékosa díjat a United játékosa, akkor Wayne Rooney kapta ezt az elismerést. Akkor négy egymást követő évben a Vörös Ördögök uralták ezt a trófeát. Az Év Fiatal Játékosa cím legutóbb 2007-ben került az Old Traffordra, akkor Cristiano Ronaldo kapta meg az elismerést.

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - West Bromwich Albion

Premier League 34. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!