Mourinho: A játékosoknak muszáj újra összpontosítaniuk
José Mourinho kijelentette, a Manchester United csapatának el kell felejtenie a vasárnapi, West Bromwich Albion ellen elszenvedett vereséget, és csak a hétközi, Bournemouth elleni bajnokira szabad koncentrálniuk.
A Vörös Ördögök abban a reményben látogatnak majd a Vitality Stadiumba szerdán este a Cseresznyések vendégeként, hogy feledtetni tudják a hétvégén meglepetésre elszenvedett vereségüket.
A Baggies elleni Old Traffordon rendezett mérkőzést követően a menedzser a MUTV-nek elmondta, továbbra is fenntartja azon érzését, hogy csapatának ahhoz is pontokra van szüksége, hogy biztosítsák a top4-beli tagságukat és ezzel együtt a következő szezonbeli Bajnokok Ligája indulásukat, azt követően, hogy egykori klubja, a Chelsea a hétvégén két gólos hátrányból 3-2-re megfordította a Southampton elleni találkozót.
"Három olyan pontot veszítettünk el, amely stabilitást adhatott volna a második hely megszerzéséért vívott csatában" - kezdte.
"Továbbra is harcolnunk kell a legjobb négybe kerülésért, mert a Chelsea nyert tegnap [szombaton], mi pedig veszítettünk, úgyhogy még nagy harc várható a top4 helyekért."
![]()
Sűrű hét elébe néznek a manchesteriek, ugyanis a hétvégén még egy FA-kupa elődöntő is vár rájuk a Wembley-ben, amelyre való felkészülésben ráadásul egy nappal kevesebb áll majd rendelkezésükre, mint ellenfelüknek, a Tottenhamnek.
A portugál menedzser hangsúlyozta annak fontosságát, hogy játékosai visszanyerjék koncentrációjukat és megfelelő hozzáállást tanúsítva teljesítsenek, ugyanis elismerte, hogy a manchesteri derbin aratott győzelmük valószínűleg túlzott önbizalommal töltötte el őket.
"Túlzottan nagy volt az önbizalom a játékosok körében, ugyanis nem egy olyan mérkőzést nyertünk meg, amely trófeát ért, csak három pont volt a tét, de ők ezt úgy reagálták le, mintha valami nagyon fontos sikert értünk volna el, ennek pedig megfizettük az árát."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League 35. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló