Túra 2018: Riválisok ellen az USA-ban

A Manchester United öt mérkőzést fog játszani az Amerikai Egyesült Államokban idén nyáron felkészülési túrája részeként, amelyek egyikén az ősi rivális Liverpoollal is megmérkőznek.


A Vörös Ördögök sorozatban ötödik évben vesznek részt a nagy népszerűségnek örvendő International Champions Cup (ICC) sorozatban, amely keretében az AC Milan és a Real Madrid is ellenfelük lesz az USA-ban.

 

José Mourinho együttese július 25-én, helyi idő szerint 20 óra 5 perces kezdettel a Los Angeles-i Rose Bowl stadionban kezdi meg a tornát az olasz AC Milan ellenében.

 

Három nappal később, július 28-án helyi idő szerint 17 óra 5 perctől a Liverpool ellen mérettetik meg magukat a michigani Big House stadionban, amellyel a United visszatér abba a stadionba, amelyben 2014-ben a Real Madrid elleni mérkőzésen felállították az Amerikai Egyesült Államok futball (soccer) nézőcsúcsát, 109 318 helyszíni nézővel. 

 

A csapat túrája a miami Hard Rock Stadiumban zárul majd július 31-én, ahol helyi idő szerint 20 óra 5 perctől ismét megmérkőznek a Real Madriddal.

 

 

A klub nyári terveit ismertetve a United ügyvezető igazgatója, Ed Woodward elmondta:

"A létesítmények, a stadionok és a mérkőzések ideális felkészülést fognak biztosítani a menedzsernek és a csapatnak a 2018/19-es szezonra való felkészüléshez, míg az amerikai szurkolóinknak lehetőségük lesz ismét élőben látni kedvenceiket. Ismételten nagyon várjuk, hogy részt vehessünk az ICC küzdelmeiben, ahol különböző bajnokságok top csapataival mérhetjük össze erőnket, amelyek biztosan népszerűek lesznek a szurkolóink körében világszerte."

 

A MANCHESTER UNITED HIVATALOS NYÁRI PROGRAMJA:

július 19. (csütörtök): v Club America, Phoenix University Stadium (Arizona), kezdés: 19 óra (helyi idő) 
július 22. (vasárnap): v San Jose Earthquakes, Levi's Stadium (Santa Clara), kezdés: 14 óra (helyi idő)
július 25. (szerda): v AC Milan, Rose Bowl (Los Angeles), kezdés: 20 óra 5 perc (helyi idő)
július 28. (szombat): v Liverpool, Big House (Michigan), kezdés: 17 óra 5 perc (helyi idő)
július 31. (kedd): v Real Madrid, Hard Rock Stadium (Miami), kezdés: 20 óra 5 perc (helyi idő)


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!