Mourinho reakciója az FA-kupa döntőbe jutásra

José Mourinho úgy érezte, hogy a Manchester United megérdemelten jutott az FA-kupa döntőjébe szombaton este a Tottenham Hotspur kárára.


Megérdemeltem nyertünk

"Nagyon boldog vagyok. Megérdemeltük. Ha időszakokra bontanánk a mérkőzést, akkor a többségükben mi voltunk a jobb csapat. Akkor is, amikor náluk volt a labda, és mikor mi álltunk nyerésre, akkor is teljesen irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést. 1-0 után veszítettük el az irányítást. A félidőben beszélgettünk - azért jöttünk ki későn a második játékrészre, mert rengeteget beszéltünk - és újraszerveztük magunkat. Ahhoz képest, hogy idegenben játszottunk, a szurkolóink fenomenálisak voltak."

 

Túlzottan sok kritika ér minket

"Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért kapunk ennyi kritikát? Ha további hat pontot szerzünk a bajnokságban, akkor a második helyen végezhetünk. Ez egy siker egy olyan klub számára, amelynek ez az elmúlt években nem sikerült, és olyan fantasztikus csapatokkal kellett ezért megvívnia, mint amilyenekkel nekünk. És három éven belül ez lesz a negyedik döntőnk, úgyhogy talán túlzottan sok a minket ért kritika. A legjobb mód ezek megválaszolására a kemény munka, az ezzel való együttélés és a harc, amiket egész héten meg is tettünk. Rossz teljesítménnyel rossz eredményt értünk el múlt vasárnap [a West Brom ellen] és egyáltalán nem voltunk boldogok. De összetartottunk és mindentől távol együtt töltöttünk öt napot és csak arra koncentráltunk, hogy felkészüljünk mindkét meccsünkre. Most úgy térhetünk vissza Manchesterbe, hogy második helyen állunk a Premier League-ben, még úgyis, hogy egy meccsel kevesebbet játszottunk, mint a Liverpool, és ott vagyunk a kupadöntőben."

 

 

Erősödött az utóbbi időben a csapat karaktere?

"Szerintem igen. Azt gondolom, hogy a negatív pillanatokban nem tudsz erőt meríteni abból, hogy azt gondolod, 'engedjük ezt el, csak egy futball meccset veszítettünk'. Szerintem az ember azzal tud felnőni, ha intenzív munkát végez, nyomás alatt van és kritizálják - nem csak taktikailag, de mentálisan is. Véleményem szerint a fiúk felnőttek a feladatukhoz és két nagyon jó teljesítménnyel rukkoltak elő a héten, ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag a keret összes tagját bevetettem ezen a két mérkőzésen, és szerintem csapatként mindenki nagyon boldogan tér majd vissza Manchesterbe azáltal, hogy biztosítottuk helyünket a döntőben."

 

A mentális nehézségek segíteni fogják a játékosokat

"Természetesen [igen]. Ez az egyetlen módja, hogy valaki egy nagy klubnál játszhasson. Ahhoz, hogy egy nagy klubnál játszhass, hihetetlen tehetségre, vagy nagy tehetségre és hihetetlen mentalitásra van szükséged. Ha nem tudsz egy minőségi szintet hozni, akkor nem játszhatsz nagy klubnál. Ha nincs meg a szükséges mentalitásod, akkor se, úgyhogy szerintem szükséges, hogy az ember megtalálja az egyensúlyt a csapaton belül a kvalitás és a mentális képességek között."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!