Manchesteri harc Jorginhóért
A Napoli középpályása lehet az egyik legfelkapottabb játékos a nyári átigazolási szezonban, és a hírek szerint a két manchesteri csapat komoly érdeklődést mutat a játékos iránt.
A legfrissebb hírek szerint Pep Guardiola és Jose Mourinho is szeretné a soraiban tudni a 26 éves olasz játékost. Állítólag a Manchester City vezeti a középpályásért folytatott versenyt, viszont a Vörös Ördögök is több hónapja figyelemmel követik Jorginho teljesítményét.
A Napoli egy remek szezont fut idén, amelyhez szükséges volt Jorginho remek teljesítménye is a középpályán.
A játékos ügynöke, Joao Santos a Radio Kiss Kiss-nek a következőket mondta az átigazolással kapcsolatban: "Beszélni fogok a vezetőséggel, hiszen Jorginhónak még két éve van hátra a szerződéséből."
"Viszont van néhány érdeklődő iránta, de figyelembe kell vennünk azt is, hogy a Napoli el szeretné-e engedi a kezdőcsapat tagjait."

Pep Guardiola a brazil születésű játékos iránt élénken érdeklődik, és Fernandinho utódjának szánja a kékeknél. A Unitednél a szezon végén távozó Michael Carrick pótlása miatt valószínűleg egy érkező biztosan lesz a középpályára.
Jorginho mellett állítólag mindkét csapat listáján szerepel még a Shakhtar Donetsk középpályása, Fred, valamint a Nice játékosa, Jean-Michael Seri, akivel már korábban szóba hozták a Vörös Ördögöket.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 14 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 15 | Fulham | 16 | 23 | 26 | -3 | 20 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 16 | 17 | 25 | -8 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló