Carrick köszönetet mondott a meccs után

Michael Carrick 464. és minden bizonnyal utolsó mérkőzését játszotta ma délután a Manchester United színeiben.


Az idei utolsó bajnokin elért győzelmet követően a játékosok szokásukhoz híven tiszteletkörrel köszönték meg a szurkolóknak a támogatást, a csapatkapitány Carrick pedig beszédet is mondott.

 

A 36 éves középpályás - aki jövőre Jose Mourinho edzői stábjának tagja lesz - elmondta: "Rövidre fogom zárni, mert tavaly, a tiszteletemre rendezett mérkőzésen mondott hosszú beszédemért megkaptam a magamét!"

 

"A játékosok, a teljes stáb, a menedzser és segítői nevében szeretnék köszönetet mondani az egész éves támogatásotokért. Voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de a második helyen végeztünk, nagyon köszönünk mindent!"

 

"Én magam is szeretnék hatalmas köszönetet mondani mindenkinek. Az évek alatti szurkolásotok - itthon és idegenben is - elképesztően hihetetlennek bizonyult. Nagyon sok emlékem van, melyek örömteliek és olyanok, amiket soha nem felejtek el, különösen ezen a helyen. Ez egy csodálatos hely a focizáshoz. Ez a világ legnagyobb klubja és köszönöm a 12 év alatt adott támogatásotokat."

 

Carrick megemlítette Sir Alex Fergusont is természetesen, aki kórházban lábadozik agyvérzése utáni műtétjét követően.

 

"A klub minden tagja számára kemény hét volt ez. Ennek a családnak igen komoly tagja Sir Alex, aki nehéz héten van túl. Ő talán néz valahol, vagy hallani fog róla, és biztos vagyok abban, hogy nagyra értékeli az összes támogatást, amit adtatok neki. Minden gondolatunk és imánk Sir Alexnek és családjának szól. Gyors felépülést kívánunk neki!"

 

 

Beszédje végén Carras a jövőről is beszélt: "Ezen a héten megváltozott a szerepem, köszönöm Josénak, hogy lehetőséget adott nekem. Nagyon várom, hogy együtt dolgozzam vele és tanuljak tőle."

 

"Az egyetlen, ami a szezonból visszamaradt, az egy út a Wembley-be, ahol a jövő héten minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy vissza tudjuk hozni ide az FA-kupát. Nagyon köszönök mindent!"

 

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!