Manchester United 2018 harmadik negyedév jelentés

2018. május 17-én közzétették a januártól márciusig tartó Q3 adatokat.



A meccsnapi bevétel közel 2 millióval nőtt, mert egy PL meccsel több esett erre a negyedévre, viszont kevesebb kupameccs. A média bevétel 8 millióval több a plusz PL meccs miatt és kettővel több bajnokit közvetítettek élőben. A kereskedelmi bevétel gyakorlatilag változatlan. Két új szponzor érkezett a klubhoz: PingAn kínai bank, Science in Sport vitamin sportitalok. Két meglévő szponzor hosszabbított, dél-koreai gyógyszeripari cég Cho-A-Pharm és Mlily. 

A bérek több mint 8 millió fonttal, 13%-kal emelkedtek főként a tavalyi szezonhoz képest a Bajnokok Ligája bónuszok miatt. Az egyéb működési költségek azért kevesebb 4,4 millióval, mert kevesebb hazai kupameccs volt, kevesebb utazási költség és árfolyamveszteség csökkenése. Két nem készpénzes tételből az értékcsökkenés hasonló, a játékosok regisztrációjának amortizációja (vételár elosztva a szerződés éveivel) 2 millió felett nőtt 32 millió font felé. 

Nettó pénzügyi költség helyett most 1 milliós nem realizált bevétel lett kedvező dollár-font árfolyamváltozás miatt. Készpénzben természetesen változatlan az adósság finanszírozása, a cash flow táblázatban látszik a kamat. 

Az EBITDA (kamat, adó, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) 20%-kal emelkedett 36 millió fontra, 9 havi szinten pedig 8%-kal 140 millióra. 

Adózás előtti veszteség a negyedévben 1 millió felett, 9 havi szinten 37 millió feletti profit. 

Adó: a második negyedéves jelentés kapcsán szó volt róla Donald Trump adóreformja miatt 2017 decemberében 35%-ról 21%-ra csökkent az amerikai társasági adó. Ez hosszú távon természetesen kedvez a vállalatoknak, azonban az átállás miatt újra kell tervezni az eddigi adózási stratégiát a halasztott adókövetelések vs jövőbeli bevételek pozíció kapcsán. Technikailag most a könyvelésben egy nem készpénzes leírást kell végrehajtani, ennek összege papíron 48,8 millió font. 

A nem készpénzes tételek hatása miatt a klub egy ún. módosított profit/veszteség mutatót is közöl a tényleges változás szemléltetésére: a harmadik negyedévben 5,4 milliós veszteség, 9 havi szinten 18,2 millió font profit keletkezett. 

Adósság: ténylegesen változatlan dollárban, fontban kifejezve az árfolyamváltozás miatt csökkent és a március végi 162 millió közeli készpénzzel számolva a nettó adósság most fontban 301 millió. 

A teljes üzleti évre változatlanul 575-585 millió közötti bevételt várnak és 175-185 milliós EBITDA eredményt. (a csúfos Bajnokok Ligája kiesés miatt nem volt miért emelni az előrejelzésen) 

Osztalék: majdnem 11 milliós osztalékot fizetett a klub a részvényeseknek januárban, a következő júniusban lesz. 

 

Cash flow 3. negyedév:

 

Konferenciahívás és egyéb hírek 

Ed Woodward és Cliff Baity pozitívan próbáltak értékelni, a Bajnokok Ligája kiesést nem említették, de utaltak rá emiatt a teljes üzleti év EBITDA előrejelzésből a megadott sáv alja várható csak.
A bajnokságban 2012-2013 óta a legjobban végzett a csapat 2. helyen 81 ponttal és várják a Wembley kupadöntőt, illetve már a következő szezonra készülést az újabb USA túrával. 

MUTV előfizetők számának gyarapodásával elégedettek, még kísérleteztek barátságos válogatott meccsek közvetítésével is. Korábbi években csak az alapítványnak volt YouTube csatornája, idén elindult végre a klub hivatalos csatornája is, a leggyorsabban növekvő csatorna a sportklubok között. 
A Megastore és e-commerce részleg rekord harmadik negyedévet értek el, utóbbinál 16% növekedés főleg Alexis Sanchez mezeladásoknak köszönhetően. A tagsági létszám már 224 ezer fő és már most értékesítettek minden executive box VIP jegyet a következő szezonra. A HCL révén végre felbukkant az új weboldal bétaként, Woodward szerint valamikor nyáron lesz elérhető rendesen.

USA túra ellenfelek júliusban: Club America, San Jose Earthquakes, AC Milan, Liverpool, Real Madrid. Az Old Trafford sem lesz mindig üres az új szezonig: Rolling Stones koncert és Soccer Aid jótékonysági meccs is lesz többek közt Usain Bolttal. Befejezték a stadion CCTV rendszerének cseréjét is. 

Hosszú egyeztetés után végre hivatalosan is bejelentették lesz női profi csapat. A női szuperliga másodosztályában fognak indulni, a felkészülést a Cliff edzőközpontban végzik majd. A klub alapítványa által eddig képzett 16 aluli lányoknak végre lesz esélyük United mezben folytatni. 

Szokás szerint nem lesz jegyáremelés a következő szezonban és új kedvezményeket is bejelentett Richard Arnold: 

- a 18-25 éves korosztálynak a Stretford End aljára 15 fontba kerül

- a családi szektorokba 16 éven aluliaknak bérlet meccsenkénti 10 font áron 

- a 18 éven aluliak és 65 éven felüliek számára megfelezték, 14 fonttól már kapható jegy 

- a 18-20 év köztiek számára 25% kedvezmény 

- mindenkinek 25% kedvezmény hazai ligakupa meccsekre


2022-ig hosszabbított a Sky, szezononként 128 meccset közvetítenek. Köztük új szombat esti mérkőzéseket is. Egy UK és Írország csomag értékesítése folyamatban, a PL a júniusi gyűlésen fogja tájékoztatni a klubokat. Woodward a hazai közvetítési jogok terén némi csökkenésre számít, összességében a külföldi jogok miatt a 2019-2020 szezonnal kezdődő ciklus is komoly lesz. Végső soron mindenképpen jól járnak a klubok anyagilag, bár PL jogokra kevesebbet fordít a BT Sport, rekordot fizettek a Bajnokok Ligája jogokért, hazai fronton pedig újra a Sky van nyeregben. 

A PL 2017-2018 szezonjában a Manchester United kapta a legtöbb pénzt a ligától, gyakorlatilag mindkét manchesteri csapat közel 150 millió fontot kapott:

Forrás: Premier League 


Az UEFA a 2018-2019 Bajnokok Ligája szezonban kb. 1,3 milliárd eurót oszt szét a csapatok között.  

Közel a megegyezés 2019-2020 szezonban február első két hetében téli szünet legyen. Törölnék az FA kupa ismétléseket és hétközi meccsek lennének az ötödik körben. A kisebb klubokat kompenzálni kell, hiszen egy kiharcolt ismétlés bevétele egy nagy stadionban lejátszott meccsből számukra jelentős. A Premier League, Football League és FA tárgyalnak folyamatosan. Szóba került a Ligakupa elődöntő két meccs helyett egyen dőljön el, ebből a Football League nem enged. Az FA máson is gondolkozhat közben, a Fulham milliárdos tulaja Khan ajánlatot tett a Wembley stadionért. 

Bár a szezonnak még nincs vége a kupadöntő miatt, gyorsan lezavarták a szezonzáró gálavacsorát.
De Gea két díjat kapott, a szurkolók és a csapattársak szerint is ő volt az év játékosa. A legszebb gól Matic bombája lett, a tartalék és akadémiai csapatból Mitchell és Chong kapott elismerést. Mourinho saját kézbe vette a dolgokat, mondván szavazhattak a szurkolók és a játékosok, akkor ő is ad egy menedzseri díjat, ezt McTominay kapta jutalmul sajátnevelésként megállta a helyét fontos meccseken. Külön köszöntést kapott a játékos pályafutását lezáró Carrick, Mourinho edzői trikóval, síppal és fejfájás csillapítóval várja az edzői stábjába. Rui Faria bejelentette távozását, később kiderül ki lesz az új edző a szakmai stábban. Carrick legendaként fejezi be, kulcsjátékos volt 12 év sikereiben, minden trófeát megnyert a Uniteddel. Ő volt az utolsó mohikán a 2008-as moszkvai BL győztes csapatból, most 2018-ban az FA kupa döntőjében találkozik a Manchester United és a Chelsea. Sir Alex élete legfontosabb Fergie-time hosszabbításáért harcol, egy hét alatt még Wengerrel mosolygott a pályán, aztán következő hétvégén jött a hír az agyvérzésről. A hírek szerint magánál van, jól sikerült a műtét, kikerült az intenzívről. A fél világ megállt jobbulást kívánni neki. 

forrás: hivatalos pénzügyi jelentés és konferenciahívás


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!