Garner új szerződést írt alá

A Manchester United véglegesítette magasan taksált középpályása, James Garner új szerződését.


Az angol U17-es válogatott csapatkapitánya, aki nemrég tért vissza klubhoz azt követően, hogy hazájával a korosztályos Európa-bajnokság elődöntőjéig jutott, parádés első teljes évet produkált a Vörös Ördögök U18-as együttesénél.

 

Garner vezetői képességei, illetve kimagasló munkabírása a középpálya közepén, hozzásegítették a Unitedet az U18-as bajnokság északi divíziójának megnyeréséhez, azonban a Chelsea elleni döntőről válogatottbeli kötelezettségei miatt lemaradt.

 

Jól megérdemelt nyári pihenőjét megelőzően a 17 éves játékos az Old Traffordon pályafutása első profi szerződését írhatta alá.

 

 

"Fel vagyok villanyozva" - kezdte a Manutd.com-nak.

 

"Természetes ez az, amiért már az U8-as és U9-es csapattól kezdve dolgoztam. Büszke vagyok magamra és a családomra, de szerintem ez még csak a kezdet. Anyukám, apukám, nagypapám és nagynéném mind hozzájárultak ahhoz, hogy idáig eljussak és ez egy nagyon büszke pillanat."

 

"Az pedig még különlegesebbé teszi, hogy az Old Traffordon írhattam alá a szerződésemet. Az Aon Training Complex-ben is különleges lett volna aláírni, de így még inkább az. Azután, hogy megnyertük a bajnokságot, jó szezonom volt és jelöltek az Év Fiatal Játékosa-díjra, ez most a hab a tortán számomra ezt az évet tekintve."

 

"Most egy kis pihenőre vonulok, de keményen fogok dolgozni a holtidőszakban is. Amikor visszatérek a felkészülésre, akkor remélhetőleg ott tudom majd folytatni, ahol abbahagytam és készen fogok állni a következő szezonra is."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!