Casey Stoney lett a United új női csapatának edzője

Nem sokkal a Manchester United női csapatának megalakulását követően fény derült újkori történetük első edzőjének kilétére is, aki nem más, mint a legendás Casey Stoney.


A 36 éves egykori játékos aktív karrierétől való visszavonulását követően, az év elején szerezte meg az edzősködéshez szükséges képesítéseket. Stoney 19 szezont töltött el a profi világban, amelyek során 12 trófeát gyűjtött be, az angol válogatott mezét pedig 130 alkalommal húzhatta magára.

 

Játékos pályafutása során megfordult az Arsenal, a Charlton, a Chelsea, a Lincoln és a Liverpool csapataiban is, és képviselhette Nagy-Britanniát is, amikor közös csapatot indítottak a 2012-es londoni olimpián.

 

"Örömömre szolgál, hogy csatlakozhattam a Manchester Unitedhez. Ez a világ legnagyobb klubja" - kezdte Stoney kinevezését követően.

 

 

"Számomra az a tény, hogy elindították női csapatukat és az alapoktól kezdve lehetek jelen a csapat, a filozófia felépítésében a világ legnagyszerűbb klubjánál, azt jelenti, hogy ennél nem létezik izgalmasabb lehetőség."

 

"Az a legfőbb célom, hogy fejlesszem ezt a csapatot, így minden olyan kislánynak, aki arról álmodozik, hogy egy napon a Manchester Unitedben játszhasson, lehetősége legyen erre, mert ez lesz a legsikeresebb csapat a női futball történetében."

 

A Manchester United ügyvezető igazgatója, Ed Woodward hozzátette:

"Casey kinevezése mutatja az általunk elérni kívánt vágyakat, a játékkal kapcsolatos tapasztalata és tudása alapján, mind edzői, mind játékosi szinten, kimagasló jelöltté tette a kiválasztási procedúra során."

 

A Vörös Ördögök az angol professzionális női bajnokság másodosztályában kezdhetik meg működésüket a 2018/19-es szezonban. A klub korábban már rendelkezett női szakosztállyal, ám azt 2005-ben megszüntették.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások