A 2018/19-es szezon sorsolása
Elkészült a Premier League 2018/19-es szezonjának sorsolása, így kiderült, a Manchester United otthon kezd majd.
Augusztus 11-én, a Leicester City ellen hazai pályán indul az idény a Vörös Ördögök számára. Ez az első alkalom 1998. augusztus 15. óta, hogy a Rókák ellen játssza a United a szezonnyitót, akkor David Beckham késői szabadrúgásgóljával mentették 2-2-re azt a mérkőzést, amely útjára indította a Triplázással végződő meccsdömpinget - és amelynek éppen 20. évfordulójára kerül majd sor a nyár végén.
A United első idegenbeli mérkőzését a Brighton & Hove Albion ellen vívja majd augusztus 18-án, az első újonc elleni párharcra pedig szeptember 22-ig kell várni, amikor a Wolverhampton Wanderers látogat majd az Old Traffordra.
A manchesteri derbikre november 10-én (idegenben) és március 16-án (otthon) kerül sor, a Liverpoollal szemben pedig december 15-én (idegenben) és február 26-án (otthon) mérkőznek majd meg José Mourinho fiai.
A karácsonyi időszak során a United otthon fogadja majd a Huddersfield Townt a Boxing Day-en, majd december 29-én a Bournemouth-ot, január 1-én pedig a Newcastle Unitednél vendégszerepelnek majd. A szezon majd május 12-én, a Cardiff City ellen zárul hazai pályán.
A mérkőzés előzetes időpontjai még változhatnak, ugyanis a közvetítő tv-társaságok még nem jelentették be, mely mérkőzéseket közvetítik az adott fordulókból!
A Manchester United 2018/19-es szezonbeli Premier League sorsolása:
Aug 11 Leicester City H
Aug 18 Brighton & Hove Albion I
Aug 25 Tottenham Hotspur H
Szep 1 Burnley I
Szep 15 Watford I
Szep 22 Wolverhampton Wanderers H
Szep 29 West Ham United I
Okt 6 Newcastle United H
Okt 20 Chelsea I
Okt 27 Everton H
Nov 3 Bournemouth I
Nov 10 Manchester City I
Nov 24 Crystal Palace H
Dec 1 Southampton I
Dec 4 Arsenal H
Dec 8 Fulham H
Dec 15 Liverpool I
Dec 22 Cardiff City I
Dec 26 Huddersfield Town H
Dec 29 Bournemouth H
Jan 1 Newcastle United I
Jan 12 Tottenham Hotspur I
Jan 19 Brighton & Hove Albion H
Jan 29 Burnley H
Feb 2 Leicester City I
Feb 9 Fulham I
Feb 23 Liverpool H
Feb 26 Crystal Palace I
Mar 2 Southampton H
Mar 9 Arsenal I
Mar 16 Manchester City H
Mar 30 Watford H
Ápr 6 Wolverhampton Wanderers I
Ápr 13 West Ham United H
Ápr 20 Everton I
Ápr 27 Chelsea H
Máj 4 Huddersfield Town I
Máj 12 Cardiff City H
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |