Robson: Fred kreativitást hoz a középpályára
A Manchester United korábbi csapatkapitánya, Bryan Robson úgy gondolja, a klub új igazolása, Fred extra dimenziót hoz majd a következő szezonban a csapat középpályájára.
A klub csütörtökön jelentette be, hogy leigazolta a brazil játékost az ukrán Saktar Donyecktől.
Robson, aki 1981 és 1994 között 461 alkalommal szerepelt a Vörös Ördögök színeiben és a leghosszabb ideig viselte a kapitányi karszalagot, azt várja, Fred még jobb egyensúlyt teremt majd a pályán.
"Úgy vélem, mindenki azt mondja, hogy több mobilitás, több kreativitás kell a középpályánkra" - mondta a United egykori 7-ese.
"Fred határozottan megadja ezt neked. Nagyon jó volt a Donyecknél, remélhetőleg a Premier League-ben is így lesz és kiválóan teljesít majd a Unitednél."
A brazil középpályás 37 meccsen játszott az ukrán csapatban a legutóbbi szezon során, nyolcszor lépett pályára a Bajnokok Ligájában, ahol az összes percet a gyepen töltötte. A ballábas középpályás kifejezetten lenyűgözően szerepelt a csoportkörben, amikor a 2017/18-as szezon során először tudta egy csapat megverni a Manchester City-t.
Robson nagyon jól ismeri a brazil játékosokat, két nagy sztárt - Juninhót és Emersont - is leigazolt, amikor a kilencvenes években a Middlesbrough menedzsere volt. A legenda elmondta, tapasztalata szerint a dél-amerikai játékosok hatalmas elszántsággal játszanak.

"Nem volt semmi nehézségem velük [Juninhóval és Emersonnal]. A brazilok kemény személyiségek, mentálisan erősek. Brazíliában az a helyzet, hogy ha nem bizonyítod magad Európában, nem is vagy igazán csúcsjátékos - ezért imádnak Európába jönni és itt bizonyítani."
"Úgyhogy biztos vagyok abban, hogy Fred - Ukrajnából átigazolva a Premier League-be - elég kemény és ambiciózus ahhoz, hogy igazán jól teljesítsen. Nem hiszem, hogy bármi gondja lesz a beilleszkedéssel."
Fred jelenleg a brazil nemzeti csapattal Oroszországban van, ám egyelőre még nem lépett pályára sérülése miatt. Ő lesz a klub történelmének hetedik brazil játékosa. Előtte manchesteri játékos volt a 2002-ben világbajnokságot nyerő Kleberson, Anderson, Rodrigo Possebon, Rafael és Fabio da Silva, valamint Andreas Pereira.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló