A United harcban Arnautovicért
A legfrissebb pletykák szerint a Manchester United harcba száll az osztrák csatárért, aki távozni szeretne a West Hamtől.
A pletykák szerint a Vörös Ördögök mellett az AS Roma is szeretné megszerezni a 29 éves játékost.
Marko Arnautovic tavaly nyáron klubrekordnak számító összegért igazolt a West Ham Unitedhez a Stoke City-ből, viszont úgy tűnik, hogy az új edző, Manuel Pellegrini érkezésével nem fog nagy szerephez jutni a csapatnál.
Arnautovic az előző szezon első felében nem igazán tudott maradandót alkotni a West Hamnél, hiszen az idény első felében sérülésekkel bajlódott, azonban Slaven Bilic novemberi távozása után alapembere lett a csapatnak. Az egykori United edző, David Moyes fontos játékosának számított és kiharcolták a bent maradást a Premier League-ben.
Úgy tűnik azonban, hogy az osztrák csatár ideje egy év után lejárt a londoni csapatnál, ugyanis Pellegrini az idei nyáron már hét játékossal erősített. Az érkezők között van a Lazióval remekül teljesítő Felipe Anderson, aki 42 millióért érkezett Angliába.
Az érkezők mellett a West Hamnek hamarosan meg kell válnia néhány játékosától is, melyek közül Arnautovic lehet az egyik áldozat.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló