Herrera: A Premier League-re koncentrálunk
Ander Herrera nem tulajdonít nagy fontosságot a Manchester United felkészülési túrán elért eredményeinek és kijelentette, csak és kizárólag a Leicester City elleni Premier League idénynyitóra hangolnak.
A Vörös Ördögök súlyos, 4-1-es vereséget szenvedtek szombaton este a Liverpooltól negyedik mérkőzésükön az USA-ban, azt követően, hogy pályára léptek már a Club America, a San Jose Earthquakes és az AC Milan ellen is.
Köszönhetően annak, hogy a túrán résztvevő keretet nagyobb részt ifisták és kölcsönből visszatérő fiatalok, és csak kisebb részt a felnőtt keret tagjai adják, Herrera joggal gondolja úgy, hogy az eredményeken nem igazán kell agonizálniuk.
A Michigan Stadiumban a Mersey-partiak elleni összecsapást követően elmondta, nekik a Rókák ellen, augusztus 10-ére kell készen állniuk.
"Jelen pillanatban az eredmény a legkevésbé fontos tényező" - kezdte Ander.
"Minden mérkőzésen ugyanazokkal a játékosokkal játszunk. Sokkal inkább tűnik számomra ez egy karácsonyi időszaknak, mint felkészülési szezonnak, de ez a helyzet. Össze kell tartanunk, megfelelő mennyiségű játékperceket kell a lábunkba tennünk és nem szabad túl sokat gondolkodnunk az eredményeken. Folytatnunk kell a javulást, mert a legfontosabb dolog számunkra most a Leicester meccs."
"Természetesen soha nem jó és szép dolog veszíteni. De a felkészülési szezonban ez belefér. Mindenki minden tőle telhetőt megtesz, ott próbál segíteni, ahol tud. Még a fiatal srácok is hihetetlen munkát végeznek. De a különbség köztünk és a Milan vagy a Liverpool között az, hogy nekik 16-17 felnőtt csapatbeli játékosuk állt rendelkezésükre, nekünk pedig csak talán 10."
"Köszönetet kell mondanunk a fiataloknak, hogy segítenek és mindent megtesznek, de most már a fejlődésre és az első Premier League meccsünkre kell fókuszálnunk."

Szombaton este Herrera és társai 110 ezer néző előtt léphettek pályára a Michigan Stadiumban, a baszk középpályás pedig mérhetetlenül hálás a szurkolók ilyen mértékű támogatásáért. Ezzel együtt viszont sajnálja, hogy nem a legerősebb Manchester Unitedet láthatták a mérkőzésre kilátogatók és reméli, hogy minél előbb ez megtörténhet.
"Mindig nagyszerű dolog Amerikába jönni, mert rengeteg helyi szurkolónk van" - tette hozzá.
"Ők nagyon szenvedélyesek azt illetően, hogy lássanak minket játszani, és egy évet is várnak arra, hogy újra találkozhassunk. De hogy őszinte legyek, a körülmények és a lehetőségek okán ezúttal nem tudtunk nekik mindent megmutatni, amire képesek vagyunk. Az egyetlen dolog, amit ígérhetek számukra, hogy megpróbáljuk megnyerni az első Premier League meccsünket, aztán a másodikat és a harmadikat is. Nagy köszönetet szeretnénk mondani a támogatásukért."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |