Alexis: Itt az idő!

Alexis Sanchez felfrissültnek, magabiztosnak és eltökéltnek érzi magát, hogy elérje a saját maga és a Manchester United számára kitűzött trófea célokat a 2018/19-es szezonban.


A chilei támadó élesnek és energikusnak tűnt a Vörös Ördögök színeiben lejátszott öt felkészülési mérkőzésén, amelyek közül az AC Milan és a Real Madrid ellen is remek gólokat szerzett, azt követően, hogy kilenc év után először volt ideje nyáron megfelelően kipihenni magát.

 

Az általa "tanulási időszaknak" nevezett, januári Arsenaltól való átigazolása óta eltelt periódus után Alexis hiszi, hogy minden a helyén van számára ahhoz, hogy a legjobb futballjával rukkoljon elő az új szezonban, amely elég jól hangzik a Leicester City ellen már ma induló 2018/19-es Premier League idényt megelőzően.

 

"Nem is emlékszem már, hogy mikor volt utoljára időm szünetre menni és ilyen hosszú vakáción lenni" - kezdte a 29 éves játékos a United Review-nak.

 

"Ez nagyban szolgálta a pihenésemet, kitudtam szellőztetni picit a fejemet és így pedig erősebb lehetek az új szezonban."

 

"Már most is készen állok arra, hogy jól kezdjek. Hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára olyan megfelelő felkészülésen tudtam részt venni, mint amilyen a mostani volt és remélem a jó formámat a Leicester ellen is megmutathatom."

 

"Az első 4-5 hónap a tanulás időszaka volt. Most már szeretném megtalálni a magam útját és mindenért harcban lenni. Mentálisan és fizikálisan is felkészítettem magamat mindazokra, amik ránk várnak."

 

"Most, hogy már ismerem a csapattársaimat, arra koncentrálhatok, hogy mi az, amit szeretnék nyerni. Azért vagyok itt, hogy megmutassam mindenkinek, mi az a minőség, aminek a képviselete miatt leigazoltak. Itt az idő a Manchester United számára, hogy még több trófeát nyerjen. A legjobbakkal kell harcban állnunk."

 

 

Pénteken este minden szem az Old Traffordra szegeződik majd, José Mourinho legénysége ugyanis megkezdi a hosszúnak ígérkező szezonját, Alexisnek pedig egyértelmű gondolatai vannak azt illetően, hogy miként kell hozzáállniuk a Rókák elleni meccshez...

 

"Manchester Unitedként... azaz egy nagy csapatként" - tette hozzá.

 

"Támadva, az ellenfélt nyomás alá helyezve, győzelmi vággyal - olyan elképzelésekkel, amelyek megkülönböztetik a Unitedet másoktól."

 

"A United egy nagy csapat. Még ha sokat is fejlődtünk, folytatnunk kell a megkezdett utunkat. Most jött el az ideje, hogy bizonyítsunk, a legnagyobb címekért harcoljunk, és szerintem ez a szezon erre alkalmat fog biztosítani."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!