Csapattársak méltatták Fredet
Alexis Sanchez úgy érzi, nagyon fontos lesz a Manchester United számára az, ahogyan Fred hozzááll egy mérkőzéshez és már látta, hogy a brazil nagy dolgokat szeretne elérni a klubbal.
Fred sokak figyelmét felkeltette pénteken, amikor a Vörös Ördögök 2-1-re legyőzték a Leicestert a Premier League nyitófordulójában. Már a felkészülési szezon során is jó benyomást tett azt követően, hogy a világbajnokság után csatlakozott a gárdához.
A Shakhtartól a nyáron érkezett Fredet vastaps kísérte le a találkozó 76. percében, amikor lecserélte őt a menedzser, és teljesítménye minden bizonnyal nagyon jól jön majd ebben a szezonban.
Még a meccset megelőzően nyilatkozott Alexis a United Reviewnek, melynek elmondta, szerinte a dél-amerikai srácban nagyon sok van és nagyon fontos tagja lehet Jose Mourinho csapatának ebben az idényben.
"Úgy vélem, nagyon direkt stílusa van - megy előre" - mondta Sanchez. "Nagyon fontos a csoport számára, mindannyiunk számára, hogy jobban kiismerjük."
"Rövid időt töltött velünk eddig, de már látható, hogy győzni akar, dolgokat akar elérni. A világbajnokságon volt és fontos tagja lesz a csapatnak."
Paul Pogba és Andreas Pereira Fred mellett játszott a Leicester ellen és mindketten nagyon örültek a 17-es mezt viselő játékos erőfeszítéseinek.

"Fred csak megjött és az első meccsén már nagyszerűen szerepelt" - mondta Pogba a meccset követően. "Ez az első meccse és tudja, hogy alkalmazkodnia kell. Ez nem egyszerű dolog. Nagyszerű munkával vette ki a részét a győzelemből."
Mint Fred, úgy Andreas is először volt a kezdőcsapat tagja a Premier League-ben és a találkozót követően az MUTV-nek nyilatkozott: "Fred egy nagyon jó játékos, nagyon örülök neki. Kiválóan játszott és nagyon örülök a sikernek."
Remélhetőleg vasárnap is folytatja remek szereplését a brazil, amikor a United a Brighton otthonába látogat az angol bajnokság 2. fordulójában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Brighton & Hove Albion - Manchester United
Premier League 2. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló