Csapathírek a hétvégi bajnoki előtt

Jose Mourinho megerősítette, hogy Nemanja Matic, Antonio Valencia és Jesse Lingard edzésbe állt, azonban a Brighton elleni, vasárnapi összecsapás még túl korai lenne a trió számára.


Valencia korábban hagyta el az amerikai edzőtábort, miután megsérült a vádlija, míg Matic Philadelphiában műtéten esett át. Erre azért volt szükség, mert a világbajnokságon megsérült a szerb.

 

Lingard szintén részt vett az oroszországi tornán, ő is nagyban hozzájárult, hogy Anglia elődöntőig jutott. A támadó legutóbb a Chelsea elleni FA-kupa finálén játszott manchesteri mezben, azóta nem lépett pályára a klub színeiben.

 

Mourinho ma délutáni sajtótájékoztatóján elárulta, a három játékos a héten már edzésbe állt, de túl korai lenne őket pályára küldeni vasárnap az Amex Stadiumban.

 

"Lingard, Matic és Valencia tegnap óta edz a csapattal" - mondta az edző riportereknek. "Mindhármuk teljesen egészséges, de még nem állnak készen a játékra, vagy akár arra, hogy keretbe kerüljenek."

 

A Vörös Ördögök ismételten nem számíthatnak Sergio Romeróra, Diogo Dalotra, Marcos Rojóra és Ander Herrerára sem, Jose pedig még a Leicester elleni, győztes nyitómeccs után azt mondta, nem számít arra, hogy ezen játékosok a Brighton ellen visszatérnek.

 

Ugyanakkor jót tett a keretnek az, hogy kilenc nap van a két találkozó között, hiszen ez idő alatt több olyan játékos is edzett, akik megjárták a világbajnokságot, így pedig jobb állapotba kerültek.

 

"Természetesen néhányan jobb kondiban vannak, hiszen a Leicester elleni bajnoki előtt csak három napot dolgoztak és egy ilyen hosszú, dolgos hét után általában jobb erőállapotba kerülnek."

 

A manchesteriek a déli partra utaznak, hogy megmérkőzzenek azzal a Brightonnal, mely jól erősített a nyár folyamán. A menedzser úgy érzi, a májusban lejátszott és 1-0-ra elveszített bajnoki az Amex-ben arra emlékeztet, mennyire nehéz dolga lesz a Vörös Ördögöknek a hétvégén.

 

 

"Ránézve a meccsre, úgy vélem, a legjobb módja a felkészülésnek az, hogy visszaemlékszünk arra, hogy három hónapja 1-0-ra kikaptunk ott."

 

"Chris Hughton egy kiváló edző. Jó játékosok, jó csapat, szép stadion, de nehéz játszani. Tudják, hogyan kell játszani, megtartották a csapatot, ráadásul vettek még néhány játékost. Szerintem a stílus megmaradt és az, hogy elvesztették az első mérkőzést [a Watford ellen] azt jelenti, hogy válaszolni akarnak arra, azon dolgoznak, hogy javítsanak játékukon, szóval nehéz meccs vár ránk, de magabiztosak vagyunk."

 

"Az edzés egész héten nagyon jó volt és győzni megyünk, ez nyilvánvaló. Ez a fő célunk."

 

Az Albion szeretné majd megszerezni első gólját és első pontjait, miután az első fordulóban 2-0-ra kikapott a Watford otthonában.

 

Chris Hughton nem számíthat csapatkapitányára, Brunora, miután a veterán bekk sérülés miatt idő előtt kénytelen volt elhagyni a Vicarage Road gyepét. A spanyolt várhatóan Martin Montoya próbálja pótolni a jobb bekk poszton. Montoya az előző szezonban együtt játszott a Valencia együttesében Andreas Pereirával és szeretne bemutatkozni új csapatában.

 

Az új igazolás, Florin Andone ágyéksérülés miatt, míg a kolumbiai szélső, Jose Izquierdo térdproblémák miatt nem lép pályára. A rekordigazolásnak számító Alireza Jahanbakhsh - aki tavaly gólkirály lett a holland élvonalban, valamint a mali középpályás, Yves Bissouma első alkalommal lehet kezdő.

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Brighton & Hove Albion - Manchester United

Premier League 2. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!