Fred: Győzni kell a Spurs ellen
Fred szerint a Manchester Unitednek le kell győznie a Tottenham Hotspur csapatát, hogy bebizonyítsa, megnyerheti a bajnokságot.
A United legutóbb meglepő vereséget szenvedett a Brighton otthonában, így Jose Mourinho gárdája már hamar hátrányba került riválisaival szemben.
Hétfő este a Spurs látogat az Old Traffordra, ahol Fred szerint nagyon fontos a siker, mert a csapat így tudná bizonyítani, hogy képes harcolni a PL elsőségért.
"Ez egy nagyon fontos találkozó" - nyilatkozta Fred a Sky Sports News-nak adott exkluzív interjújában. "A héten a meccsre összpontosítva dolgozunk, ki akarunk futni és meg akarjuk nyerni a mérkőzést a szurkolóink előtt."
"Tudjuk, hogy a Tottenham egy nagyszerű csapat, de meg kell nyernünk a mérkőzést, ha arra törekszünk, hogy elhódítsuk a bajnoki címet."
Kevesen számítottak arra, hogy az Amex Stadiumban bukik a manchesteri alakulat, ám a Brighton 3-2-re győzni tudott. Fred tudja, ő is része volt annak a gyengén teljesítő csapatnak.
"A Premier League egy csodás sorozat tele nagyszerű csapatokkal és a Brighton jobb volt, mint a Man United" - folytatta. "Korai gólokkal előnybe kerültek, ami nekünk nem ment, majd javultunk, de ez kevés volt a győzelemhez, vagy akárcsak a döntetlenhez."
/arc-anglerfish-arc2-prod-shropshirestar-mna.s3.amazonaws.com/public/ECYFXMTA75EJDI6LRD6LDQFKCU.jpg)
"A következő mérkőzésre akarunk koncentrálni, meg akarjuk nyerni azt, így maradhatunk versenyben a bajnoki címért."
Fred lett Mourinho legdrágább igazolása az idei nyáron, miután 52 millió font körüli összeget fizetett ki a United az ukrán Shakhtarnak, a középpályás pedig nagy élvezettel tanult új menedzserétől.
"Nagyon boldog vagyok, hogy vele dolgozhatok, hiszen Jose Mourinho egy remek ember, mindig szívesen beszél a csapattal és segít abban, hogy kommunikatívabb legyen a játékos a pályán. Nagyon boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatok vele és remélem, egy ideig még együtt fogunk dolgozni."
A brazil középpályás manchesteri beilleszkedéséhez honfitársának, Andreas Pereirának is sok köze volt, valamint nyelvi akadályokba sem ütközött menedzserével.

"Sok brazil játszik a Premier League-ben, de a legtöbbjük ellenfélnek számít. Andreas van a Manchester Unitednél, aki sokat segített nekem, fontos számomra és természetesen Jose Mourinho ugyanazt a nyelvet beszélni, mint én. A többi csapattársamhoz is alkalmazkodtam, ez sokat segített."
A 25 éves labdarúgó trófeákért jött a Vörös Ördögökhöz és igazi hőssé szeretne válni az Old Traffordon.
"Rengeteg célom van rövid távon, a bajnokság, a Bajnokok Ligája és a hazai kupák. Meg akarom nyerni ezeket. Hosszú távon trófeákat akarok gyűjteni a klubnak és szeretném, hogy a szurkolók elismerően beszéljenek rólam, szeretnék letenni valamit az asztalra és szeretném, ha örökséget hagynék magam után a Manchester Unitednél."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Tottenham Hotspur ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló