Merson: Sanchez elveszettnek tűnik a Unitedben
A Sky Sports szakértője, Paul Merson meglátása szerint Alexis Sanchez nem találja a helyét a Manchester Unitedben, köszönhetően többek közt annak, hogy stílusához nem passzol Jose Mourinho játékrendszere.
Sanchez kétségkívül szenved januári érkezése óta, legalább is képtelen áttörést hozni a United játékába. 17 alkalommal lépett eddig pályára a Premier League-ben, amiken mindösszesen két gólt jegyzett – legutóbbi majdnem félévvel ezelőtt született.
Merson úgy érzi, hogy Sancheznek egyszerűen nincs helye az Old Traffordon, nem úgy, mint előtte az Arsenalnál, ahol olyan hadrendben játszott, ami a legjobbat hozta ki a chileiből.
„Egy kissé elveszettnek látszik momentán, de lehet, hogy csak az önbizalmáról van szó” – mondta Merson. „Nem hiszem el, hogy már csaknem hat hónapja nem lőtt gólt. Egy olyas valakitől, akitől a legjobbat várnánk, pláne támadóként, ez nagyon hosszú idő.”
„Szenved a Manchester Unitednél. Nem alakítanak ki annyi helyzetet, mint az Arsenal. Az Arsenalnál minden a támadásról szól, de az Old Traffordon nem ebben a felfogásban játszanak. Ha az Arsenal meccset játszik, szinte fejvesztve törnek előre, a Manchester Unitednél viszont nem ez a helyzet.”
„A Unitednél van egy bizonyos struktúra, ami úgy hangzik, hogy először is ne kapjunk ki, aztán meglátjuk mi lesz. Ezért gondolom, hogy nehéz számára ez a szituáció. Azzal együtt mondom ezt, hogy az Arsenalnál igaz szabad kezet kapott, mégse voltak sikeresek – nem nyertek semmit.”
„Valahol a nyomásról van szó. Amikor az Arsenalnál játszott, ő volt a csapat legfontosabb láncszeme. Minden rajta ment keresztül és kísérletezhetett a pályán. Minden szegletén meg tudott csinálni egy cselt, vagy egy passzt, és ha nem úgy jöttek össze neki a dolgok, akkor is játszott a következő meccsen. Az Old Traffordon ezt már nem teheti meg.”
„Láthattuk Jose Mourinho esetét Eden Hazarddal is a Chelsea-nél. Ha nem mész vissza védekezni, nem kíséred vissza a szélsővédőt, akkor véged, következő héten nem játszol. Az Arsenalnál ilyen nem fordult elő.”
Merson egyébként még azt is megkérdőjelezte, hogy Sanchezre egyáltalán szüksége volt-e igazán a Unitednek. A szakértő álláspontja szerint az Old Traffordon a legnagyobb motivációt az jelentette a dél-amerikai megkaparintásában, hogy az ne a városi rivális City-nél kössön ki.
„Ezzel Marcus Rashfordtól, egy fiatal tehetségtől veszik el a lehetőséget” – mondta Merson. „Tény, Rashford nem villogott a BL-ben múlt héten. Mourinhónak meg is volt a lehetősége, hogy azt mondja neki a meccs után, ’nem ezt vártam tőled’.”
„Problémát jelent az is, hogy óriási fizetést adnak neki (Sancheznek, szerk.). Nem tudom, hogy egyáltalán a United akarta-e őt. Inkább arról volt szó, hogy mivel más kiszemelt nem akadt, majd megvesszük őt, így legalább a City nem tudja leigazolni. A baj csak az, hogy végül bizonyos értelemben a visszájára sült el.”
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló