Jose értékelte a Valencia meccset

Lássuk hát Jose Mourinho éppen aktuális meccs utáni reflektálását. Tegnap a United a Valenciát látta vendégül a BL csoportkörének 2. fordulójában – gólnélküli döntetlennel osztoztak a pontokon a csapatok. Mourinhóék így a H csoport 2. helyén állnak 4 ponttal két mérkőzés elteltével. Következik a Juve…


Igazságos eredmény

„Egy frusztráló este volt, és nem az az eredmény született, amit akartunk. Voltak előrelépések a játékunkban, mert ha nem teljesítünk legalább egy elfogadható szinten, akkor kikapunk és egy vereség nehéz helyzetbe sodor minket. Szóval egy olyan nehéz csoportban, mint amiben vagyunk, ha nem tudsz nyerni, akkor ne veszíts. Úgy gondolom, hogy mi voltunk az a csapat, akik többet próbálkoztak, és akiknek a legnagyobb helyzeteik voltak a győzelemhez, de elfogadom a döntetlent, mint fair eredményt.”

 

Valami hiányzik

„Próbálkoztak, a játékosok próbálkoztak és megnövelték az erőbedobásuk mértékét. Javultunk minőségben és intenzitásban, és próbáltuk a létfontosságú posztokon felépíteni a támadásokat, de nincs meg a technikai minőségünk ahhoz, hogy hátulról játszunk. Valamit jól csináltunk – megpróbáltunk megállítani egy nagyon veszélyes és nagyon gyors csapatot a kontratámadásaikban és megpróbáltunk helyzeteket kialakítani ahhoz, hogy megnyerjük a meccset. Tudtuk, hogy nem fogunk 20 helyzetet kialakítani, mert azt is tudtuk, hogy a támadójátékosaink önbizalomba nincs a helyén és nincs az elvárt szinten az egyéni teljesítőképességük sem. Úgyhogy azt gondoltuk, hogy három vagy négy helyzetből betalálunk és megnyerjük a meccset. Amit nem értünk el, de ahogy mondtam, ez nem egy rossz eredmény.”

 

A United idei 10 tétmeccséből mindössze négyet tudott megnyerni

 

Az utolsó pillanatban fog eldőlni a csoport?

„Nem egy jó eredmény, de nem is egy rossz eredmény. Normális esetben a Valenciának hét pontja lesz a 4. meccs után. Úgy gondolom, hogy hat pontot fognak szerezni a Young Boys ellen. Szóval hét pontjuk lesz, mi pedig kétszer játszunk most a Juventus-szal, ahol pontokat kell szereznünk, következésképp az utolsó fordulóban úgy megyünk oda (a Mestallába, szerk.), hogy ott kell eldöntenünk - de ez egy nehéz csoport.”

 

Kemény próbatétel vár ránk

„A Newcastle-lel játszunk, mielőtt a bajnoki szünet elkezdődne (a válogatott meccsek miatt, szerk.), aztán a Chelsea és a Juventus következik három napon belül. Nagyon jót fog tenni a csapatnak, ha meg tudjuk verni a Newcastle-t.”

 

Az ellenfél elismerése

„A Valencia nagyon jól védekezett, és azzal, hogy az egyik támadójátékosukat felváltották egy védekezőjátékosra azzal, hogy Coquelin játszott és nem Soler, nagyon megleptek minket, mert mindig 4-4-2-ben állnak fel, de most sokkal védekezőbb szelleműek voltak és masszívak. Van egy elképesztően tapasztalt védőjük Garay személyében, aki nagyon domináns volt a csatárunkkal szembeni párharcban, de összességében is nagyon masszívak voltak és megőrizték a kapujukat a góltól.”

 

Miért késett a meccskezdés

„Este 6-kor hagytuk el a szállodát abban reménykedve, hogy 30 perc elég lesz, ami normál esetben így is szokott lenni. De ezúttal a rendőrség visszautasította, hogy kísérettel menjünk, úgyhogy egyedül kellett a stadionhoz utaznunk. 75 percbe telt, míg a Lowry Hoteltől odaértünk. Az UEFA és a játékvezető korrektek voltak, amiért megengedték, hogy öt perccel később kezdjük a meccset, mert időre volt szükségünk az előkészületek miatt. Nem a klub szervezési hibája volt. Mindent megpróbáltunk. Úgy éreztük, hogy a késői érkezés veszélyes lehet, de azt az információt kaptuk, hogy a rendőrség megtagadta a rendőri kíséretet.”


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!