Mourinho a tegnapi meccsről

Miután a Manchester United kétgólos hátrányból nyert a Newcastle United ellen, Jose Mourinho csapata elkötelezettségét és vágyát dicsérte.


A meccs utáni sajtótájékoztatón, valamint a BT Sportnak adott interjúban a menedzser számos kérdésre választ adott, többek között szó volt arról, milyen hangulat volt az öltözőben a szünetben, milyen tapasztalatai vannak menedzserként, valamint milyen szurkolás volt az est folyamán.

 

 

A JÁTÉKOSOK MINDENT BELEADTAK

"Ez a mentalitás! Ez a vágy és elkötelezettség! Mint mondtam, senki nem fontos, csakis a klub. Ez nem rólam szól, nem a játékosokról szól, ez a klubról szól és a második félidőben a játékosok mindent beleadtak. Többet nem tudtak volna."

 

 

FÉLIDEI MEGBESZÉLÉS

"Úgy vélem, remek beszélgetésünk volt a szünetben. Nem ígértük meg egymásnak, hogy megnyerjük a találkozót, hiszen nem tudtuk megígérni. Azt viszont megígértük, hogy félelem nélkül mindent beleadunk, csak annak a nyomása van rajtunk, hogy mindent beleadjunk. Ezt megtették és nem akartam azt mondani, hogy szerencsénk volt, hiszen óriásit harcoltunk ezért. A srácok megérdemlik, még akkor is, ha 2-2 lett volna a vége, ha nem lőttük volna az utolsó gólt, akkor is pozitív érzéseink lennének, hiszen mint mondtam, azt nem ígérhettük meg, hogy megnyerjük a meccseket, de profiknak meg kell ígérniük, hogy mindent beleadnak és a srácok meg is tették."

 

 

A KLUBÉRT JÁTSZVA

"Ha a játékosok csak a menedzserért játszanak, nem elég profik, hiszen egy nap kedvelik a menedzsert, majd jön egy olyan menedzser, akit nem kedvelnek és nem játszanak érte, de továbbra is kapják a fizetésüket. Azt kértem a játékosoktól, hogy adjanak bele mindent. Persze érintettük a taktikát is, sokat kockáztattunk és más irányt vettünk. Próbáltuk megtalálni a lehető legjobb játékot és végül nyertünk, szerintem meg is érdemeltük a sikert. Megérdemeltük a győzelmet, a szurkolók is megérdemelték a győzelmet. Ilyen a labdarúgó klub, a Manchester United pedig egy nagy labdarúgó klub."

 

 

 

AZ ÉLET TAPASZTALATOKBÓL ÁLL

"Ahogyan kezdték a meccset, olyan volt, mintha teljesen pánikba estek volna. Amikor a labda a tizenhatosunkon belül volt, volt, hogy azt gondoltam, öngólt rúghatunk. Ez nem volt könnyű nekik. Számomra sem volt könnyű, de az élet tapasztalatokat alkot. Vannak, melyek újak és vannak olyanok, melyeknél deja vut érzel. Ez most új volt, ami nem csak jobb menedzserré, de jobb személyiséggé is tesz, hiszen megértek dolgokat az emberi természetről és arról az ágazatról, amiben dolgozom. Szerettem és még mindig szeretem, de ez más. Sok gonoszság, túl sok gonoszság olyanban, aminek gyönyörűnek kellene lenni. Mint mondtam, megbirkózom vele, bár kis szomorúsággal teszem, de megbirkózom vele és túlélem. Felnőtt vagyok!"

 

 

A TAKTIKA VÁLTOZTATÁSA

"Paul Pogba nem játszott belső védőt. Matic és ő Smalling előtt játszott, mert kellett egy kis technikai kvalitás, hogy felhozzuk a labdát hátulról. Ehhez pedig az kellett, hogy Pogba és Matic ott szerepeljenek."

 

 

A HIBÁZTATÁS JÁTÉKA

"A barátom azt mondta ma reggel, hogy ha holnap esni fog Londonban, az az én hibám lesz. Ma este megyek Londonba, ha holnap esni fog ott, az az én hibám lesz. Ha nehézségek adódnak a Brexit körül, az is az én hibám lesz. Készen kell állnom ezekre. Rengeteg gonoszság van most és nyilvánvalóan vadászat folyik, ami a labdarúgásban túl sok, de ahogyan mondtam, ez az életem, egy olyan élet, amit szeretek. Már gyerekkoromban erre készültem, az utolsó napomig imádni fogom, úgyhogy ez csak egy újabb élmény volt az életemben."
 

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások