Fred visszaemlékezett BL-bemutatkozására
A Juventus elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt Fred visszaemlékezett azokra az időkre, amikor bemutatkozott a sorozatban.
A brazil középpályás 30 alkalommal (köztük hatszor selejtezőben) szerepelt Európa elit sorozatában még a Shakhtar Donetsk színeiben. 2013 decemberében az Old Traffordon is pályára lépett, ahol 1-0-ra nyertek a Vörös Ördögök.
Visszaemlékezve bemutatkozására, a Real Sociedad elleni, 2-0-ra megnyert mérkőzésre, Fred elmondta: "Szenzációs volt. Videójátékkal játszottunk Bajnokok Ligája meccset, szóval az, hogy képesek vagyunk játszani abban a sorozatban a Shakhtarral, hallani a híres himnuszát ezúttal a stadionban...számomra csodálatos érzés volt."
"Visszahoz minden emléket a kezdetekről, minden segítségről, amit a családomtól kaptam, miközben felnőttem. Az, hogy képes vagyok a Bajnokok Ligájában játszani, igen boldoggá tesz - ha nyerünk meccset, akkor még boldogabb vagyok."

Fred a brazil Internacional csapatától került a Shakhtarhoz, ahol öt évig szolgált, három bajnoki trófeát és három ukrán kupát nyert. Azonnali hatást ért el Ukrajnában, hiszen bemutatkozásán két gólt szerezve hozzájárult, hogy a donyecki csapat megnyerje a Szuperkupát a Chernomorets Odesa ellen.
"Az Internacional nem akart elengedni, de sok brazil volt a Shakhtarnál. Ők azt mondták nekem, nagyszerű volt a klub, sokat nőtt, fejlődött, szóval úgy döntöttem, meglépem ezt és nagyon boldog voltam."
"Az elején mindig lesz alkalmazkodási folyamat. A brazil fociból átmenni Európába nagyon más. Az első meccsen sikerült két gólt szereznem, de utána sokáig nem játszottam. Nehéz volt hozzászokni a hideghez, nagyon más volt, de végül sikerült alkalmazkodni. Nagyon boldog voltam a Shakhtarnál töltött öt évem alatt, sokat köszönhetek nekik."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló