Miért nem cserélt a United?
José Mourinho magyarázattal szolgált arra, miért nem hajtott végre egyetlen cserét sem a Manchester Unitedben a Juventus ellen kedden este 1-0-ra elveszített Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen.
A Vörös Ördögök szinte az egész találkozót hátrányban játszották le Paulo Dybala korai góljának köszönhetően, a portugál menedzser sérülések miatt azonban csak limitált lehetőségekkel rendelkezett a kispadon.
Az U23-as csapat tehetsége, Tahith Chong először került be tétmérkőzésen a meccsnapi keretbe, Mourinho azonban úgy érezte, hogy még nincs itt az ideje nagy jövő előtt álló szélső bemutatkozásának.
Mivel Alexis sérülés miatt nem volt bevethető, Marouane Fellaini pedig egy, a belga válogatottban összeszedett probléma miatt nem állt rendelkezésre, így végül nem emelte fel egyszer se a cserét jelző táblát a United játékosok számaival a negyedik játékvezető az Old Traffordon.
"Vegyük figyelembe, hogy Alexis csak a lelátón ülhetett" - kezdte Mourinho.
"Lingard szintén. Lehet, hogy Fellaini is, de előfordulhat, hogy otthon volt, mert nem találkoztam vele."

"Az egyetlen igazi opciónk támadásban egy fiatal, mindössze 18 éves srác volt, aki korábban még soha nem játszott a felnőtt csapatban. A mérkőzés dinamizmusát figyelembe véve nem éreztem úgy, hogy megfelelő lenne őt éppen most a mély vízbe dobni. Nem várhatja senki egy kölyöktől, hogy egy ilyen mérkőzésen hozzá tud tenni a csapat teljesítményéhez például egy gólt. Ezért nem hajtottam végre egyetlen változtatást se a csapatban."
"Nekem nagyon hiányzott Fellaini, mert amikor domináltunk, az ellenfelet a saját kapuja elé szorítottuk be, és ennek okán lezárták előttünk a területeket, akkor még behozták Andrea Barzagli-t is a védelembe, ilyenkor pedig Fellaini az, aki képes lehet áttörést hozni. Hiányoltuk, de a társai minden tőlük telhetőt megtettek és amikor a játékosaim az utolsó percig mindent kiadnak magukból, akkor elégedett vagyok velük."
Az 55 éves szakember a válogatott szünet óta számos játékosát kénytelen nélkülözni, de reméli, hogy a következő napokban pozitív hírekkel szolgálhat ezen a téren.
"A játékosaink sérülései többségében a válogatottaknál szoktak kijönni" - tette hozzá.
"Alexisszel is így történt. Ahogyan Fellaini, Sergio Romero és Jesse Lingard esetében is - mind a válogatottaknál történt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |