Manchester United 0-0 Crystal Palace

Jose Mourinho az idén hátralévő 8 forduló esetében 24 pontról beszélt. Ebből már az első meccsen kettőt el is bukott a csapat, mely képtelen volt legyőzni a Crystal Palace-t. A PL-érában még nem történt olyan, hogy a Sasok pontot vittek el az Old Traffordról.


Jose Mourinho érdekes kezdőcsapatot küldött pályára, hiszen Mata, Lingard, Martial és Lukaku is játszott. A védelem szélére Young és Darmian került, miután Shaw eltiltását töltötte.

 

Jól kezdtek a Vörös Ördögök, fölényben játszottak, de sem Lingard, sem Martial nem tudta kihasználni helyzetét. Nagyon egyoldalú volt a manchesteri csapat, a támadások java a bal oldalon futott, Young és Martial aktívan focizott.

 

Mégsem sikerült előnybe kerülni az első negyedóra alatt, utána pedig kezdett éledezni Roy Hodgson csapata. Elsősorban Zaha tűnt veszélyesnek, bár az angol támadó sokszor igen öncélú játékot nyújtott, mellyel több támadást is megakasztott.

 

Azért voltak jó megoldásai is a korábbi manchesterinek, először egy tekerése kerülte el a kaput majd egy átlövéssel próbálkozott, ezúttal csak centiket tévedett. A 25. percben egy gyors, csodás kontrát futottak a Sasok, a támadás végén van Aanholt lőhetett üresen, de csúnyán eltörte a labdát.

 

A 28. percben nagy lehetőség adódott a hazaiak előtt; Sakho rántotta le Lingardot az alapvonal mellett, Mata a szabadrúgást a hosszúra ívelte, ahol Smalling fejelt, de fejese a kapu mellett hagyta el a játékteret. Két perccel később még nagyobb lehetősége adódott a Unitednek. Young remekül centerezett, kiválóan érkezett Lingard, aki a rövidre lőtt, Hennessey hatalmasat védett, a kipattanót Lingard tette vissza középre, Martial fejelt, de Hennessey biztosan fogta a labdát.

 

 

Több esetben ígéretesnek tűnő támadásokat vezetett Mourinho gárdája, de az utolsó labdák nem sikerültek, ráadásul a Lukakunak felívelt labdák sem hoztak sok jót, hiszen a belga csatár legtöbbször nagyon rosszul tálalt a társak felé.

 

A félidő végéhez közeledve Pogba ívelt Martial elé, aki betört a tizenhatosra, de Tomkins kiválóan keresztezett és mentett.

 

Már-már úgy tűnt, nem sok izgalom marad az utolsó 2-3 percre, ám egy baloldali szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. Milivojevic beadását Kouyate fejelte a kapuba Lindelöf mellett, ám sokáig nem örülhetett, hiszen a partjelző lest intett, így a gól érvénytelen lett. Nagy szerencséje volt ezúttal De Geának, aki érthetetlen módon inkább visszatáncolt a gólvonalra ahelyett, hogy kilépett volna 5 méterre.

 

Maradt tehát a 0-0, nem is változott az eredmény a szünetig.

 

 

Fordulás után lendületesebbé vált a játék, de továbbra is pontatlanok voltak a csapatok.

 

Végre gólt szerzett Lukaku! Aprónak nem mondható szépséghiba, hogy ő is lesen volt az esetnél. Történt mindez az 57. percben, amikor egy beadást fejelt ki a vendégek védelme, Young tüzelt 21 méterről, Hennessey későn látta meg a labdát, de ki tudta tolni oldalra, ám jött Lukaku és belőtte közelről. Sajnos lest jelzett a partjelző.

 

A hazaiak továbbra is nagyon egyoldalasnak hatottak, talán emiatt is cserélt Mourinho az 59. percben, rögtön kettőt. Behozta Rashfordot és Fellainit is. Ez a csere arra mindenképp jó volt, hogy végre a jobb oldal is aktívabbá vált, ám a passzpontossággal továbbra is komoly gondok voltak.

 

Nem sokkal a két csere után közel került a vezetés megszerzéséhez a Palace. Kouyate lőtt távolról, De Gea védett, a kipattanóra van Aanholt érkezett, De Gea azonban másodszor is hárítani tudott. A manchesteri védelem ezúttal sem állt a helyzet magaslatán, mint ahogyan az egész meccsen.

 

Az utolsó 15 perc elején megint a Palace járt közel a gólhoz, Townsend bolondot csinált Matic-ból és Lindelöfből, már csak a kapust kellett megvernie, ám óriási helyzetből nagyon csúnyán mellé lőtt.

 

Sanchezt is beküldte a pályára Mourinho, de a chilei továbbra sem tudott vezéregyéniséggé avanzsálni, sok hibával játszott ezúttal is.

 

A United nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, támadásban nagyon nem mentek az utolsó passzok, védekezésben pedig folyamatos bizonytalanság jellemezte a hátsó sort, ahogyan az jellemző a teljes szezonra.

 

Négy perc ráadást ítélt Mason játékvezető, de az sem hozott gólt, így a United megint hazai környezetben égett!

 

 

Premier League, 13. forduló
Manchester United 0-0 Crystal Palace
Old Trafford

 

Vezette: Lee Mason

 

United: De Gea, Darmian, Lindelof, Smalling, Young, Matic, Pogba(Alexis 69.), Lingard(Fellaini 59.), Mata(Rashford 59.), Martial, Lukaku
Nem használt cserék: Grant, Jones, Fred, Valencia

 

Palace: Hennessey, Wan Bissaka, Tomkins, Sakho, Van Aanholt, Kouyate, Milivojevic, McArthur, Townsend(Schlupp 88.), Meyer, Zaha(Ayew 90.)
Nem használt cserék: Guaita, Ward, Sorloth, Kelly, Puncheon

 

Gólszerző: -

 

Sárga lap: Young illetve Milivojevic, Sakho

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!