Mourinho véleménye a döntetlenről

Jose Mourinho dicsérte csapata szombati teljesítményét, de bevallotta, a St. Mary's-ben két pontot elszórt a Manchester United.


Húsz perc után már két góllal vezetett a Southampton, ám Ander Herrera és Romelu Lukaku - szünet előtti - találatai döntetlenre mentették a mérkőzést.

 

A menedzser a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón beszélt, valamint nyilatkozott az MUTV-nek és a BT Sportnak is. Elmondta, örül annak, hogy csapata felállt a kétgólos hátrányból, de elmagyarázta, játékosainak egyszerűen kell látniuk a dolgokat.

 

KÉT PONT ELDOBVA
"Igen, két pontot elhullajtottunk. Nem jó az eredmény, ezért azt kell mondjam, két pontot eldobtunk. Ha 4-0-ra megy az ellenfél, majd 4-4 lesz a vége, azt mondanám, talán nem rossz eredmény ez. Úgy vélem, az jó, hogy felálltunk 0-2-ről 2-2-re, általában azt mondanák, hogy sikerült egy pontot összeszedni, hiszen vesztésre álltál, de döntetlenre mentetted, szóval általában pozitív eredményként lehet nézni erre, de ez egy olyan meccs, amit meg akarunk nyerni."

 

AZ EGYSZERŰSÉG ZSENIÁLIS
"Évekkel ezelőtt valaki azt mondta nekem, hogy az egyszerűség zseniális, teljesen egyetértek az idős menedzserrel, aki ezt a kifejezést mondta. Úgy gondolom, évekkel később a pálya egyes részein nagyon zseniális az egyszerűség; a második félidőben nyerni akartunk, a játékosok megmutatták ezen vágyukat. Amit az első félidő utolsó 15-20 percében jól csináltunk az az volt, hogy a támadóknak ontottuk a labdákat, a megfelelő pillanatban passzoltunk, egyszerűen játszottunk, felgyorsítottuk a játékot. A második félidőben megint visszatértünk ahhoz a dinamikához, melyben sok labdát elszórtunk a középpályán és a játékosok - különösen a pálya bizonyos részein - nem értették meg az egyszerűségben rejlő zsenialitást. Folytatták, folytatták és folytatták a bonyolult focit."

 

A VÉDELMI RENDSZERBEN TÖRTÉNT VÁLTOZÁS
"Scott és Nemanja nagyon jó munkát végzett a középpályán, Phil Jones pedig olyan hármas csoportot vezetett, mely révén teljesen kézben tartottuk a találkozót. Azt mondanám, az egyetlen probléma az volt, hogy a két támadó játékosban nem volt meg a folytonosság, mert a középpályán túl sok labdát vesztettünk el."

 

REMEK SZELLEMISÉGGEL JÁTSZOTTUNK
"Marcus Rashford egy őrült kutya volt. Nagyon fáradt volt és volt egy kis problémája is. Megvolt benne az étvágy, a tűz, az eltökéltség ahhoz, hogy gyorsan visszaszerezd a labdát, hogy a kaputól minél messzebb visszaszerezd a labdát, de ezek csak részletek. Összességében nem vagyok elégedett az eredménnyel, de nem lehetek kritikus, hiszen jó szellemiséggel játszottunk, az eltökéltség is jó volt. Azt hiszem, ha nem játszanak jobban annál, ahogy tették ma az azért van, mert nem tudnak jobban játszani. A Premier League-ben egyetlen belső védővel nagyon nehéz lejátszani egy meccset."

 

RASHFORD MEGSÉRÜLT?
"Sérült volt, ő kérte a cserét. Egyes játékosok ilyen sérüléssel nem játszanak két hétig, de Marcus nem ilyen, ő készen áll majd az Arsenal ellen is. Egy rúgás itt, egy másik ott, egy buktatás itt, egy buktatás ott, fáradtság, rengeteg futás, 75 perc játék és kész volt. Megpróbáltuk Martiallal pótolni őt."

 

 

LUKAKU GÓLJA
"Egy gól mindig fontos egy csatár számára. De azt kell mondjam, szuper boldog vagyok Marcus Rashford teljesítményével, pedig nem is lőtt gólt. Olykor egy gól nem minden, de egy olyan játékosnak, aki régóta nem szerzett gólt, nagyon jó dolog, hogy betalált. El tudom képzelni, jobban fogja érezni magát ezzel a mérkőzéssel, mint a korábbiakkal."
 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások