Mourinho reakciója a Liverpool elleni vereségre

José Mourinho a Liverpool szerencséjét okolta második és harmadik bekapott góljukért a Manchester United csalódással véget érő délutánja után az Anfielden.


Hittünk a győzelemben

"Erős csapatuk van és megmutatták, hogy ők az erősebbek. Nehéz elfogadni azt, hogy két gólt kaptunk azokban a pillanatokban, amikor megkaptuk őket, de azt még nehezebb befogadni, ahogyan estek [megpattanás után]. Szerintem a legnehezebb időszakunk a mérkőzés első 20 perce volt, ahol nem tudtunk lépést tartani a fantasztikus intenzitásukkal, sebességükkel és presszingelésükkel. Azt követően nyugodtak tudtunk lenni és irányítottuk a mérkőzés alakulását. Természetesen azt nem vitathatjuk el, hogy sokkal többet támadtak, mint mi, szögleteik voltak, a mi térfelünkön sokkal többet folyt a játék, mint az övékén, de azokban a pillanatokban olyan mederben folytak az események, amely joggal frusztrálta őket. A középső hátvédjeik ragadták magukhoz a lövés lehetőségét és tüzelték a lelátóra a labdákat - abban a pillanatban a mérkőzés sokkal inkább állt a mi kontrollunk alatt és úgy éreztük, hogy, még ha kissé érdemtelenül is, de akár meg is nyerhetjük a meccset, mert ilyenkor gyakran előfordul, hogy a domináns csapat elveszíti a mérkőzést. Viszont ekkor kaptuk a két, mindent eldöntő gólt. David [de Gea] az öltözőben a lefújás után azt mondta, hogy mindkét lövés könnyű labda lett volna számára, de a megpattanások miatt esélye se volt egyiknél se."

 

A szerencse a Liverpool mellett volt

"Ha a szerencséről akarunk beszélni, akkor beszéljünk a második és a harmadik góljukról. A mi gólunk a csapatunk jó mozgásából született. Szerintem [Romelu] Lukaku jól került a szélső védő mögé, beadott, majd Jesse [Lingard] veszélyes pozícióban érkezett a kapus által elkövetett, részemről fél hibának nevezett rövidzárlat után. Ha szerencséről és gólokról beszélünk, akkor a hazaiak második és harmadik találata kell hogy témát szolgáltasson."

 

 

Továbbra is elérhető a top 4

"Továbbra is odaérhetünk a legjobb 4 közé. Nem lesz könnyű, de az biztos, hogy a többi történelmileg nagy csapattal együtt a legjobb hat között végzünk majd, a legjobb eredmény amit elérhetünk pedig a negyedik hely. Jelenleg az ötödik hely felé kell tekintgetnünk, és valószínűleg később kerülhet elérhető közelségbe a negyedik hely."

 

A játékosok mindent beleadtak

"Egy futballistának mindennap, minden meccsen, minden percben maximumot kell nyújtania, nem számít, hogy ki a menedzser, vagy bármi más. A klub fizeti őt, a szurkolók pedig a nap 24 órájában imádják a klubjukat ... ez a klub és a szurkolók iránt mutatott tiszteletről szól. Ha a játékosok nem nyújtanak maximumot, akkor tisztességtelennek bélyegzik meg őket, de én egyáltalán nem nevezném így őket. A ma pályára lépett játékosok mindent beleadtak. A Liverpool jobb csapat, nem hasonlíthatjuk össze a játékuk intenzitását és a fizikumukat, ezeken alapulva pedig a technikásságukat se, ezért kerekedtek fölénk. De ennek ellenére meccsben voltunk velük a második és harmadik góljukig, amelyek megismétlem, olyan pillanatban születtek, amikor a legvalószínűbb eredménynek a döntetlen tűnt."

 

Nem segítettek a sérülések, de ez nem lehet kifogás

"Olyan körülményeink voltak, hogy [Matteo] Darmian egy napot edzett, ahogyan [Diogo] Dalot, [Victor] Lindelöf és [Anthony] Martial is a pályára lépését megelőzően. Egész héten nem tudtuk, hogy ki fog rendelkezésre állni. Egész héten a sötétben tapogatóztunk, hogy ki játszhat majd és ki az aki nem. Még az utolsó pillanatban is változott a helyzet azzal, hogy [Chris] Smalling nem tudta vállalni a játékot. De Smalling kiválása egyáltalán nem lehet kifogás, mert szerintem [Eric] Bailly nagyon-nagyon jól játszott. Azt gondolom, hogy zavart okozott, de Eric nagyon jól megbirkózott a feladatával. Koncentrált és összeszedett volt. Nem beállításával fennálló vészmegoldás miatt veszítettük el a mérkőzést."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!