Jön a PSG a Bajnokok Ligájában

A francia bajnok Paris Saint-Germain lesz a Manchester United ellenfele a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között.


A mai, Nyonban rendezett sorsoláson kiderült, hogy a nyolcaddöntő párharcának első felvonására 2019. február 12-én, az Old Traffordon kerül majd sor, míg a visszavágó 2019. március 6-án, a párizsi Parc de Princesben lesz.

 

Ezek lesznek a két csapat első tétmérkőzései, bár három évvel ezelőtt már találkoztak a manchesteriek a hétszeres francia bajnokcsapattal. 2015 júliusában Chicagoban, az International Champions Cup kereteiben mérkőztek meg egymással a felek, Blaise Matuidi és Zlatan Ibrahimovic góljaival pedig 2-0-ra nyertek a párizsiak.

 

A fővárosi alakulat volt a szezon legeredményesebb csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében, összesen ugyanis 17 találattal terhelték meg a Liverpool, a Napoli és a Crvena Zvezda hálóját.

 

 

A Thomas Tuchel irányította alakulat két húzóneve Neymar és Kylian Mbappe, de az argentin válogatott Angel Di Maria miatt is érdekes lesz az összecsapás, aki immáron ellenfélként térhet majd vissza az Old Traffordra azt követően, hogy a 2014/15-ös szezonban a United játékosa volt.

 

José Mourinho számára egyébként nem ismeretlen a francia együttes. A portugál menedzser legutóbbi hat ellenük vívott mérkőzéséből csak egyet veszített el ellenük, két győzelem és három döntetlen mellett.

 

A nyolcaddöntők sorsolása:

 

FC Schalke 04 v Manchester City
Atletico Madrid v Juventus
Manchester United v Paris St-Germain
Tottenham Hotspur v Borussia Dortmund
Lyon v Barcelona
AS Roma v FC Porto
Ajax v Real Madrid
Liverpool v Bayern München


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!