Newcastle United 0-2 Manchester United

Ole Gunnar Solskjaer csapata továbbra is hibátlan, ezúttal a Szarkáktól hozták el a három pontot.


Jó iramban, rengeteg passzal kezdődött a találkozó, melyet a manchesteriek irányítottak az első perctől kezdve. Pogbáék megpróbáltak folyamatosan ellenfelük térfelén játszani, ami elég jól sikerült is nekik. Épp a francia előtt adódott az első lövőhelyzet is, ám oldalról leadott próbálkozását védte a hazaiak kapusa.

 

A 9. percben balról, a tizenhatos előteréből végezhetett el szabadrúgást a vendég alakulat. Rashford hajtotta végre a pontrúgást, ami a rövidbe tartott, de Dubravka oldalra tudta ütni a játékszert.

 

Az első 15 perc végefelé Atsu előtt adódtak lehetőségek, szinte két ugyanolyan helyzet kerekedett ki De Gea kapuja előterében, ám a kapus mindkét alkalommal hárította a Szarkák szélsőjének lövését. Közben Rondon is hatalmas helyzetbe került Jones labdavesztését követően, de az angol védő helyrehozta hibáját és becsúszva óriásit mentett.

 

Úgy tűnt, kicsit feléledt Rafa Benitez csapata, ám csupán 3-4 alkalom volt, amikor komolyabb feladat elé állította ellenfelét a hazai alakulat, majd ismét a Vörös Ördögök akarata érvényesült.

 

Bár nem volt egyszerű áttörni a Newcastle védekezését, rövid időn belül Rashford és Martial is lőhetett, ám egyikük sem növelte góljainak számát. Pogba is megkísérelt a hálóba találni, ám lövése elkerülte a hazai kaput.

 

 

A 34. percben Yedlin beadását Rondon fejelte kapu fölé. Akkor még nem sejtettük, de ez volt a félidő utolsó komolyabb próbálkozása. Ugyanis a csapatok kissé visszavettek az utolsó percekre, ráadásul sokat állt a játék szabálytalanságok miatt.

 

Bár fölényben játszottak a vendégek, nagyon jól megszervezett védelemmel álltak szemben, ráadásul annak, hogy feltörje a hazai falat a United, az sem segített, hogy jobb szél szinte nem volt, mert Valencia nagyon egyedül kellett, hogy játsszon azon az oldalon.

 

Fordulás után kiegyenlített játékot láthattunk, a hazaiak védekezése még keményebb volt talán, mint az első félidőben és nem igazán látszódott ekkor, hogy a manchesteriek bárhogy képesek lesznek megtörni a Szarkákat.

 

Nem is volt véletlen, hogy kettős cserével próbálta frissíteni csapatát Ole Gunnar Solskjaer, valamint kisebb módosításokkal, kicsit más játékkal megnyitni a gólcsapot. Ez talán az elvárásainál is gyorsabban sikerült, hiszen Rashford szabadrúgása - ami kijött a kapusról - után Lukaku első labdaérintéséből a kapuba talált.

 

A hátrány miatt feljebb lépett a hazai gárda, de leginkább csak szabadrúgásokból tudtak volna veszélyt kialakítani, ám ezeket a manchesteri védelem rendre megoldotta, vagy ha mégsem, a támadók rossz döntéseket hoztak.

 

A 73. percben Shelvey hátulról beleszállt Pogbába, de még sárga lapot sem kapott...érdekes!

 

Néhány perccel később egy pontrúgás után Atsu átlövése kerülte el a kaput, majd jött egy manchesteri kontra, ami megpecsételte a Newcastle sorsát. Lukaku és Rashford passzolgatott egymáshoz, így hozták ki a labdát, majd mikor már felértek az ellenfél tizenhatosához, Lukaku a felfutó Sanchezt hozta játékba, aki meglátta, hogy Rashford teljesen üresen áll a büntetőterületen belül, hozzá passzolt, az angol csatár pedig higgadtan, a kapus alatt a hálóba gurított, 0-2 már a vendégek javára.

 

 

Benitez együttese bár próbálkozott, nem nagyon tudta megdolgoztatni De Geát.

 

Az utolsó percekben két nagy manchesteri lehetőség adódott még, előbb Lingard indította Pogbát, aki kicselezte a kapust, ám kicsit kisodródott és csak oldalhálót talált, majd öten mehettek három védőre, ami végén Lukaku lövését fogta a hazaiak portása.

 

Marriner végül lefújta az összecsapást, ezzel Solskjaer a második manchesteri menedzser Sir Matt Busby után, aki első 4 bajnoki meccsét meg tudta nyerni. Ráadásul most gólt sem kapott a csapat, ami előrelépés a korábbiakhoz képest.

 

 

Premier League, 21. forduló
Newcastle United 0-2 Manchester United
St.James' Park

 

Vezette: Andre Marriner

 

 

Newcastle: Dubravka, Yedlin, Schar(Muto 81.), Lascelles, Dummett, Ritchie, Perez(Kenedy 69.), Hayden, Diame(Shelvey 53.), Atsu, Rondon
Nem használt cserék: Woodman, Lejeune, Manquillo, Joselu

 

United: De Gea - Valencia, Lindelöf, Jones, Shaw - Herrera, Matic - Mata(Alexis 63.), Pogba, Martial(Lukaku 63.) - Rashford(Lingard 87.)
Nem használt cserék: Romero, Darmian, Young, Fred

 

Gólszerző: Lukaku 64', Rashford 80'

 

Sárga lap: Lascelles illetve Lindelöf, Shaw
 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!