Manolas érkezhet a védelembe
A legfrissebb hírek szerint a Vörös Ördögök a Roma játékosával szeretnék megerősíteni az idei szezonban eléggé gyengélkedő védelmüket.
Az olasz lapértesülések szerint Ole Gunnar Solskjaer első számú célpontja a Roma védője Kostas Manolas, akiért 32 millió fontot kellene fizetnie a manchesteri gárdának.
A Metro értesülései szerint pedig a Manchester United már fel is vette a kapcsolatot az olasz csapattal a 27 éves védővel kapcsolatban, akit a nyár folyamán vásárolhatnak ki a szerződéséből.
A görög válogatott játékost tavaly a Chelsea is szerette volna megszerezni, de végül nem jött össze az üzlet, viszont azt leszögezte, hogy szívesen kipróbálná magát más országokban.

"Természetes, hogy az ember a világ legjobb csapataiban szeretne focizni, mint a Barcelona, Manchester United, Paris Saint-Germain vagy a Bayern München" - nyilatkozta júliusban Manolas a Sport 24-nek.
"Úgy gondolom, hogy mindenhol megállnám a helyemet, még a Barcelónánál is - annak ellenére, hogy sosem beszéltem velük."
Az olasz klub mindenképpen meg szeretné tartani a görög védőt a szezon végéig, viszont már kinézték maguknak a Sampdoria játékosát, Joachim Andersent a pótlására, amennyiben a téli átigazolási időszakban távozna Manolas.
Solskjaer a hírek szerint először a védelmet szeretné megerősíteni a csapatnál, amely 21 mérkőzés alatt eddig 32 gólt kapott idén.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló