Tottenham Hotspur 0-1 Manchester United

Marcus Rashford góljával és David De Gea káprázatos teljesítményével a Vörös Ördögök három ponttal távoztak a Wembley-ből!


Óvatosan és sok hibával kezdtek a csapatok, ebből aztán a hazaiak tudtak hamarabb váltani és előttük adódtak először lehetőségek. Winks lövése kerülte el a kaput, majd Trippier beadását mentette szögletre a védelem. A pontrúgás után megint Winks került lövőhelyzetbe, ám csúnyán kapu fölé bombázott.

 

A 11. percben Young beadása után Lingard előtt adódott lehetőség, de a szélső 7 méterről nem talált kaput. A következő percben gyors kontrát vitt végig a United, Martial passzolt Rashfordnak, ám az angol próbálkozását könnyedén fogta Lloris.

 

Az első 15 percet követően magabiztosabbnak tűntek a vendégek játékosai, akik remekül védekeztek és labdaszerzésekből próbáltak ellentámadásokat vezetni. Sőt, talán még azt is el lehetett mondani, hogy fölénybe került a manchesteri alakulat, bár ez helyzetek terén nem mutatkozott meg.

 

Nagy lehetőség adódott Martial előtt a 25. percben, ám a francia támadó lövését honfitársa hárította és szögletre mentett.

 

A 31. perc gólt hozott; Trippier beadása után Alli a hosszúról gurított középre, ahonnan Kane a kapuba lőtt...szerencsére az angol csatár lesen állt, amit a játékvezető is látott, így maradt a 0-0.

 

Ezután sajnos visszaesett a mérkőzés színvonala és ismét sok hiba tarkította a játékot és úgy tűnt, a csapatok döntetlennel vonulnak az öltözőkbe, ám az utolsó percben Trippier nagy hibája után Pogba adott zseniális átadást Rashfordnak, aki megindult előre és kissé kisodródott helyről kilőtte a hosszú alsót, megszerezve a vezetést a Vörös Ördögöknek.

 

 

Annyiból mindenképp megérdemeltnek volt mondható a vezetés, hogy a hazaiak kaput sem találtak az első 45 perc alatt, míg a Unitednek azért volt 2-3 ilyen próbálkozása.

 

Fordulás után komoly nyomás alá helyezte ellenfelét a Tottenham, sorozatban jöttek a helyzetek. Son kezdte a lövések sorát, ám De Gea ezt még könnyedén hárította, ám amit ezután művelt a kapus, az emberfeletti volt. Kane próbálkozásánál a spanyol portás lábbal védett hatalmasat, majd Alli közeli fejesénél talán még nagyobb hárítást mutatott be.

 

Közben azért a manchesteriek is próbálkoztak, főleg Pogba előtt adódott helyzet, előbb fejesét fogta Lloris, majd remek egyéni akciója után honfitársa kapu fölé tolta a labdát.

 

Egy gyors szöglet után Kane lőtt 6 méterről, De Gea azonban hihetetlen módon ezúttal is hárítani tudott. Sajnos a sok hazai helyzet egyik nagy oka Jones játéka, a védő ugyanis képtelen volt lefogni Kane-t, aki így helyzeteket alakított ki vagy épp ő maga próbált kapuba lőni.

 

A 66. perc hozta talán a legnagyobb londoni helyzetet és a legnagyobb De Gea védést; gyors kontrát indítottak a hazaiak, Alli rohant előre, már csak a kapussal állt szemben, de nem tudta megverni a spanyolt, aki ismét lábbal védett. Elképesztő, amit művelt a második félidőben David!

 

Négy perccel később Alderweireld előzte meg Rashfordot egy szöglet után, 4 méterről tüzelt, de a United kapusa ekkor is a helyén állt.

 

Hatalmas fölényben voltak a hazaiak, Solskjaer ezért változtatott, Lukakut is behozta, hátha a belga meg tudja tartani fent a labdákat. Sőt Dalot is beállt Lingard helyett a védelem megszilárdítása végett.

 

A 86. percben talán még nagyobb helyzete volt a Spursnek, mint volt a 66. percben, Kane cselezgetett, majd 10 méterről lőtt, De Gea ezt is védte lábbal.

 

 

Az utolsó percekre kicsit ki tudott jönni a szorításból a manchesteri alakulat, de nem sikerült komoly gólhelyzetet kialakítani, majd a ráadás utolsó pillanataiban megint a vendég tizenhatos előtt pattogott a labda, de szerencsére már nem jött újabb lövés.

 

A United így továbbra is hibátlan a norvég menedzser irányítása alatt, ám ezúttal leginkább David De Geának volt köszönhető.

 

 

Premier League, 22. forduló
Tottenham Hotspur 0-1 Manchester United
Wembley Stadium

 

Vezette: Mike Dean

 

Spurs: Lloris, Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Davies, Sissoko(Lamela 43.), Winks(Llorente 81.), Eriksen, Alli, Son, Kane
Nem használt cserék: Rose, Sanchez, Foyth, Gazzaniga, Skipp

 

United: De Gea, Young, Jones, Lindelöf, Shaw, Matic, Herrera, Pogba(McTominay 92.), Lingard(Dalot 84.), Martial(Lukaku 74.), Rashford
Nem használt cserék: Mata, Pereira, Fred, Romero

 

Gólszerző: Rashford 45'

 

Sárga lap: Alli illetve Herrera, Pogba

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások