Romelu: Tudtam, hogy Alexis be fog találni
Romelu Lukaku előre megmondta Alexis Sancheznek, hogy betalál volt klubja ellen.
A belga csatár tegnap a jobb szélen mutatta meg képességeit és aktív szerepet vállalt az első 2 gólból 2 gólpasszal. A meccs utáni nyilatkozatában néhány részletet is elárult, hogy előző nap mit beszéltek chilei csapattársával.
"A csütörtöki edzésen azt mondtam neki: figyeld meg, gólt fogsz lőni a volt csapatod ellen! Megmondtam neki, hogy ha bemozog, és én nem tudok lőni, elé fogom tenni a labdát. Csak fuss be, és én majd megtalállak. Amikor megkaptam a labdát, látható volt, hogy őt kerestem a szememmel, ő pedig remekül mozgott keresztbe, aztán nagyszerűen fejezte be a támadást."

"Tudtuk, hogy a szélső védőik feltolásával lesz terület számomra és Alexis számára. Többször is kerülhettünk volna 3 a 3 vagy 3 a 2 elleni szituációkba, ha kicsit pontosabban kontrázunk, különösen a második félidőben. Ha őszinte akarok lenni, rúghattunk volna még akár 2-3 gólt is, de a 3-1 remek eredmény az Arsenal ellen."
A 2 gólpasszt jegyző belga támadó lett a meccs embere a szavazatok 55%-ának megszerzésével, de viccesen megjegyezte, jobban szeret gólt lőni mint gólpasszt adni.
"Minden meccsen be akarok találni" - mondta nevetve. "Minden meccsen, mert én gólvágó vagyok, de tudok gólpasszokat is adni, megtanultam az évek során. Nem tudom, hogy adtam-e egyáltalán gólpasszt már ebben a szezonban, de most kettőt is, és ha sikerül továbbra is gólokat lőnöm és asszisztokat kiosztanom, elégedett leszek."
"A menedzser ötlete volt kitenni engem a jobb szélre, szerintem látta, hogy a válogatottban néhányszor ott játszva jó teljesítményt nyújtottam. Meg kell ragadnom az esélyeimet, keményen dolgozni edzéseken, és készen állni ott, ahol és amikor a menedzsernek szüksége van rám."
"A meccs előtt azt beszéltük, hogy csak próbáljuk meg dominálni a játékot, és jönni fog az eredmény. Mi így is tettünk, nagyon fegyelmezetten védekeztünk és jó kontrákat vezettünk, ez jelentette a különbséget a meccsen. Nagyon boldog vagyok, hogy győzni tudtunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló