Brady örül visszatérésének
Robbie Brady szeretné maga mögött hagyni sérüléseit és jó formába lendülve állandó játéklehetõséget kapni, miután tegnap elõször volt kezdõ a szezonban a tartalékok közt.
Az ír U-21-es válogatott szélsõ két gólt szerzett a United 5-1-es gyõzelmével végzõdõ Lancashire Cup mérkõzésén a Bury ellen. Góljával kapcsolatban szerényen nyilatkozott, ám szeretné, ha a hétfõ esti mérkõzés a kezdete lenne egy zavartalanul végig játszott szezonnak.
"Az elõzõ idényben nagyon nehéz idõket éltem át, közel 7-8 hónapot töltöttem az oldalvonal mellett" - kezdte Brady a MUTV-nek.
"Ebben a szezonban közel mindennap keményen edzettem, és most már jobb állapotban is vagyok. Remélhetõleg egy-két héten belül teljesen fitt leszek."
"Az elsõ gólnál nem találtam el rendesen a labdát, de a kapus beütötte. A másodiknál a labda egyszer csak bepattant rólam. Már éppen fordultam volna a labdára, hogy felrúgom a felsõ sarokba, de a védõ túl közel volt hozzám, úgyhogy csak 'beleszúrni' tudtam."
A Manchester United tartalékjainak teljesítménye összességében is kiemelkedõ volt és számos gyönyörû pillanatot produkáltak - ilyenek voltak például John Cofie és Ryan Tunnicliffe parádés góljai - Brady pedig szeretné, ha ez megszokottá válna tõlük a szezon hátralévõ részére.
"Nagyon magabiztosak voltunk az elsõ félidõben, kényelmesen játszhattunk, de nem tudtuk igazán áttörni az ellenfél védelmét. Aztán a második félidõre magasabb sebességi fokozatba kapcsoltunk és a gólok egymást követték" - tette hozzá.
"Már az edzéseken is látszott, hogy a társaimmal együtt nagyon jó formának örvendünk és ezt tétmérkõzésen is megtudtuk mutatni. Remélhetõleg ez az idény további részében is hasonlóan lesz. A pályán kívül is nagyon közeli kapcsolatban állunk a fiúkkal, ami segít nekünk a pályán. Néha a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy tervezzük, de ma este kiemelkedõ teljesítményt nyújtottunk."
Manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Tottenham vs Manchester United
Premier League 25. fordulóTottenham Hotspur Stadium
2025-02-16 17:30
FA-kupa 4. forduló
Old Trafford
2025-02-07 21:00
2025-02-02 15:00
2025-01-30 21:00
2025-01-26 20:00
2025-01-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 23 | 56 | 21 | +35 | 56 |
2 | Arsenal | 24 | 49 | 22 | +27 | 50 |
3 | Nottingham Forest | 24 | 40 | 27 | +13 | 47 |
4 | Chelsea | 24 | 47 | 31 | +16 | 43 |
5 | Manchester City | 24 | 48 | 35 | +13 | 41 |
6 | Newcastle | 24 | 42 | 29 | +13 | 41 |
7 | Bournemouth | 24 | 41 | 28 | +13 | 40 |
8 | Aston Villa | 24 | 34 | 37 | -3 | 37 |
9 | Fulham | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
10 | Brighton & Hove Albion | 24 | 35 | 38 | -3 | 34 |
11 | Brentford | 24 | 42 | 42 | 0 | 31 |
12 | Crystal Palace | 24 | 28 | 30 | -2 | 30 |
13 | Manchester United | 24 | 28 | 34 | -6 | 29 |
14 | Tottenham | 24 | 48 | 37 | +11 | 27 |
15 | West Ham | 24 | 29 | 46 | -17 | 27 |
16 | Everton | 23 | 23 | 28 | -5 | 26 |
17 | Wolves | 24 | 34 | 52 | -18 | 19 |
18 | Leicester City | 24 | 25 | 53 | -28 | 17 |
19 | Ipswich Town | 24 | 22 | 49 | -27 | 16 |
20 | Southampton | 24 | 18 | 54 | -36 | 9 |