Herrera a PSG-be tart?
Semmissé válhat Ander Herrera és a Manchester United között kötött szóbeli megállapodás, miután egyes híresztelések szerint a középpályás elfogadta a Paris Saint-Germain nagy összegű szerződésajánlatát.
A spanyol válogatott középpályás megállapodása a nyáron lejár az Old Traffordon, de hosszas tárgyalási folyamatot követően úgy tűnt, hogy meghosszabbítja manchesteri tartózkodását.
Mindazonáltal a The Sun információi szerint Herrera ehelyett aktiválta azon jogát, hogy tárgyalásokat folytathasson külföldi klubokkal és állítólag el is fogadott egy négy éves, heti 150 ezer fontot kínáló szerződést a francia bajnokság listavezetőjétől, a Paris Saint-Germaintől - amely jelentősen magasabb, mint a Vörös Ördögök által az asztalra tett heti 120 ezer fontot ígérő ajánlat.

Mivel nem lenne szükséges átigazolási díjat fizetniük, így a PSG tetemes aláírási pénzt is ki tud fizetni Herreranak azért, hogy a Parc de Princes-be tegye át székhelyét - ahol a játékos reményei szerint több játéklehetőséghez is juthat.
Bár a United kezdőcsapatában nem tudott állandó helyet kivívni magának se Mourinho, se pedig Solskjaer irányítása alatt, a Manchester United norvég megbízott menedzsere szerette volna egy új szerződéssel megtartani a 2016/17-es szezonban az Év játékosának választott baszkot, aki soha nem hagyta cserben a csapatát, amikor számítottak rá.
Úgy tudni, hogy a nyár folyamán nagy mértékű változások várhatóak a United keretében, Herrera azonban azon játékosok közé tartozott, akikkel szívesen dolgozna együtt Solskjaer, így ha igaznak bizonyulnak a hírek, akkor az hatalmas csapás lesz a terveit illetően.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |