Huddersfield Town 1-1 Manchester United

Bár vezettek, végül csak döntetlent értek el a Vörös Ördögök az utolsó helyen álló Huddersfield otthonában, ezzel pedig az is biztossá vált, hogy a következő szezonban a csapat nem lesz ott a Bajnokok Ligájában.


A vendégek kezdték jobban a találkozót, komoly labdabirtoklási fölényt alakítottak ki. Az első lehetőség Rashford előtt adódott, ám a csatár szabadrúgását biztosan fogta Lössl.

 

A 8. percben azonban már nem tudott hárítani a Terrierek hálóőre; remek kényszerítő után McTominay-hez került a labda, a fiatal középpályás egy csel után 16 méterről, ballal lőtt, Lössl nem sokat láthatott a lövésből, bár beleért a labdába, de hárítani nem tudott, 1-0 a Unitednek.

 

A gól megfogta a találkozót, a játékosok sok hibával fociztak, a hazaik rengeteg labdát elszórtak. A Vörös Ördögök továbbra is fölényben játszottak és próbálkoztak is, de komoly lehetőségek nem alakultak ki.

 

A 25. percben egy csodás támadás végén Mata nézte ki a jobb alsót, de tekerése célt tévesztett, maradt az egygólos előny.

 

Öt perccel később jó helyről végezhetett el szabadrúgást a hazai gárda. A labda De Gea kapujától 27 méterre állt, Bacuna lőtte el, sorfalon megpattanva a kapu mellett kigurult a játékszer. A szögletet Rashford kifejelte, abból próbált indulni a United, de középpályán megállította ellenfelét a Town.

 

A hazaiak kicsit felbátorodtak a félidő végéhez közeledve, egyre több időt töltöttek a manchesteri térfélen, Lindelöféknek több alkalommal is menteniük kellett a kapu elől.

 

A 39. percben közel is állt az egyenlítéshez a Huddersfield, Jones eladott labdája után Grant lőtt 14 méterről, De Gea lábbal nagyot mentett. A másik kapu előtt Pogba fejese csattant a felső lécen - nagy helyzet volt.

 

Két perc ráadást mutatott Lee Mason, ám ez idő alatt már nem változott semmi, maradt a 0-1. A manchesteriek megérdemelten vezettek, de ez az előny még nem volt megnyugtató.

 

Fordulás után a hazaiak tűntek veszélyesebbnek, több alkalommal is lövésig jutottak, a legígéretesebb Grant próbálkozása volt, ám az is elkerülte a jobb felső sarkot.

 

Ole Gunnar Solskjaer kényszerű cserét hajtott végre, Sanchez megsérült, helyette Chong érkezett, míg Matic helyét Herrera váltotta. A szerb középpályás is bicegett, amikor lesétált a pályáról, lehet ő is összeszedett kisebb sérülést.

 

A 60. percben szögletet végezhetett el a United, McTominay fejesét fogta Lössl, aki azonnal kirúgta a labdát, Shaw nem találta el a játékszert, ami így Mbenza elé került. A hazaiak 18-asa már csak De Geával állt szemben és nem is hibázott, 1-1-re módosítva az eredményt.

 

Tíz perccel később Young a bal oldalvonal mellől lőtt középre egy pontrúgást, Jones érkezett nagyszerűen, de nem volt elég lágy a mozdulata, így nem talált kaput. A 73. percben Mata tálalt Rashford elé, aki 11 méterről, a kapuval szemben nagyon suta mozdulattal találta el a labdát. Nagy helyzet volt, kár érte.

 

Nagyon sokat esett a mérkőzés irama és színvonala, a kapuk alig forogtak veszélyben, egészen a 81. percig, ekkor Rashford unta meg a tötymörgést, távoli bombáját ütötte ki a kapus.

 

Az utolsó percekre beszorultak a hazaiak, Chong előtt adódott hatalmas helyzet, de Lössl védett, majd Pogba 18-ról tekert zseniálisan, de a labda megint a lécen csattant. Közben egy kontrát vitt végig a Town, Grant lövésénél De Gea védett lábbal.

 

 

A játékvezető 8 perc ráadást jelzett, hiszen többször is állt a játék a félidő során, azonban csak egy Rashford-lövésre futotta ennyi idő alatt. 

 

Ez a döntetlen azt jelentette, hogy a United a következő szezonban már biztosan nem lesz ott a Bajnokok Ligájában, marad az Európa-liga. Jelen esetben nem is kell egy BL, csapat kell, amit el kell kezdeni építeni!

 

 

Premier League, 37. forduló
Huddersfield Town 1-1 Manchester United
John Smith Stadium

 

Vezette: Lee Mason

 

Huddersfield: Lössl, Kongolo, Schindler, Durm(Smith 46.), Löwe, Hogg, Bacuna, Mooy, Mbenza(Diakhaby 91.), Pritchard, Grant
Nem használt cserék: Coleman, Kachunga, Mounie, Stankovic, Daly

 

United: De Gea, Lindelöf(Dalot 83.), Jones, Young, Shaw, Matic(Herrera 54.), McTominay, Pogba, Mata, Sanchez(Chong 54.), Rashford
Nem használt cserék: Grant, Smalling, Pereira, Fred

 

Gólszerző: Mbenza 60. illetve McTominay 8'

 

Sárga lap: Lössl illetve Jones

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!