Sanchez ügynöke a Juventusszal tárgyal
A hírek szerint a mellőzött játékos az olasz csapatnál folytathatja.
A 30 éves Alexis Sanchez 2018 januárjában érkezett az Old Traffordra, és azóta sem tudott komoly erősítést jelenteni a csapatnak.
A chilei emellett 500 ezer fontos heti fizetéssel rendelkezik, amely nagyon sok a csapatnál elért statisztikáihoz képest.
Az Inter már korábban megkereste a játékost, aki korábban az Udinese csapatát is erősítette.
Sanchez 5 évig játszott Olaszországban, majd a Barcelona csapatához igazolt.
A Calciomercato viszont úgy tudja, hogy a játékos menedzsere, Fernando Felicevich a Juventus igazgatójával, Fabio Paraticivel tárgyalt az esetleges átigazolás kapcsán.
Felicevich további olasz csapatokkal is tervez majd tárgyalásokat, köztük a Napolival, a Romával és a Milannal is.
Valószínűtlen, hogy akármelyik szóban forgó csapat képes lenne megadni a támadó jelenlegi fizetését, tehát minden bizonnyal le kell majd mondania a jelenlegi fizetése nagy részéről, ha távozni szeretne az Old Traffordról.
Sanchez csupán 1 gólt szerzett 20 pályára lépés alkalmával a idei szezonban, és nagyon valószínű, hogy nem látjuk többet United mezben játszani.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!