A MU közel Bruno Fernandes leigazolásához?
A legfrissebb hírek szerint a Manchester United közel áll ahhoz, hogy 71 millió fontért megszerezze a Sporting középpályását.
Bruno Fernandes-t már régóta figyelemmel kíséri a Manchester United és a Manchester City is, de hamarosan pontot tehetnek az ügy végére.
A portugál A. Bola nevű lap szerint Ole Gunnar Solskjaer egyik fő célpontja a 24 éves játékos, akit mindenáron meg akar szerezni a nyár folyamán.
A portugál középpályás remek idényt futott hazája bajnokságában, 53 mérkőzésen 32 gólt és 18 gólpasszt tudhatott magáénak - tehát nem meglepő, hogy több topcsapat érdeklődését is felkeltette.
Az említett lap címlapsztoriként hozta le a hírt, melynél kihangsúlyozták, hogy a United "előrébb" van a sorban a játékosért folyó harcban, mivel a City ajánlata "nem meggyőző".

A játékos korábban már elárulta, hogy valószínűleg távozik, és kész új kihívások elé nézni a nyáron.
"Két intenzív évet töltöttem itt, nem tudom, hogy lesz e harmadik vagy távozni fogok" - nyilatkozta korábban Bruno Fernandes.
"Senki sem tudja a jövőt."
"A Sportingnál vagyok. Egyelőre még nincs semmilyen megkeresés, legalábbis amelyről én tudnék."
"Sok hír jelent meg, valószínűleg több klub is érdeklődik, viszont én csakis a Sportingra fókuszálok."
"Most viszont pihennem kell, hiszen hamarosan a válogatottban is szükség lesz rám."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 15 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló