Szerződést kínáltunk Rabiot-nak - sajtóhír
A legfrissebb értesülések szerint a Manchester United egy heti 170 ezres szerződést kínált Adrien Rabiot-nak, viszont a középpályás a Liverpoolhoz szeretne igazolni.
A francia játékos biztosan távozni fog a PSG-től, miután nem sikerült meghosszabbítania a szerződését a párizsi csapattal.
Ole Gunnar Solskjaer pedig szeretné megszerezni a középpályást, akinek egy évi 9 millió fontos szerződést kínált a klub, emellett 4,5 millió fontos aláírási összeget - legalábbis a pletykák szerint.
Rabiot körül eléggé forr a levegő az utóbbi időben, hiszen több klub is megkereste őt. Többek között a Tottenham, a Barcelona és a Juventus is, viszont a középpályás fizetése kisebb akadályt jelent az említett csapatok számára.

Viszont van még egy kis bökkenő a United előtt - Rabiot egyik nagy idolja Steven Gerrard, ráadásul elég inspirálóan hatott rá, hogy a Liverpool megnyerte a Bajnokok Ligáját.
Az elkövetkező napokban nagy harc lehet a két klub között a 24 éves játékos aláírásáért - habár a hírek szerint a Liverpool eddig még nem kereste meg őt ajánlattal, a Uniteddel ellentétben.
Rabiot egyébként 2012-ben debütál a PSG-nél, és már akkor is hatalmas tehetségnek tartották. Azóta 224 mérkőzésen 24 gólt szerzett.
Miután decemberben elutasította az új szerződést, Thomas Tuchel keretében azóta egyszer sem szerepelt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Ligakupa 3. fordulóOld Trafford
2026-09-16 21:00
Premier League 4. forduló
Old Trafford
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 4 | 8 | 1 | +7 | 12 |
| 2 | Manchester City | 4 | 8 | 2 | +6 | 12 |
| 3 | Hull City | 4 | 5 | 2 | +3 | 8 |
| 4 | Brighton & Hove Albion | 4 | 13 | 5 | +8 | 7 |
| 5 | Chelsea | 4 | 10 | 9 | +1 | 7 |
| 6 | Brentford | 4 | 7 | 4 | +3 | 6 |
| 7 | Liverpool | 4 | 6 | 4 | +2 | 6 |
| 8 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 6 |
| 9 | Ipswich Town | 4 | 7 | 10 | -3 | 6 |
| 10 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 11 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 12 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 4 | 0 | 5 |
| 13 | Manchester United | 4 | 7 | 7 | 0 | 4 |
| 14 | Sunderland | 4 | 3 | 5 | -2 | 4 |
| 15 | Bournemouth | 4 | 6 | 7 | -1 | 3 |
| 16 | Crystal Palace | 4 | 6 | 11 | -5 | 3 |
| 17 | Tottenham | 4 | 0 | 5 | -5 | 2 |
| 18 | Fulham | 4 | 4 | 7 | -3 | 1 |
| 19 | Aston Villa | 4 | 1 | 7 | -6 | 1 |
| 20 | Coventry City | 4 | 0 | 10 | -10 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Ligakupa, 3. forduló