Victor várja már a Leeds elleni meccset
A Manchester United ádáz rivalizálása a Leeds United ellen a felkészülés alatt folytatódik, ami Victor Lindelöf számára azt jelenti majd, hogy ismerős arc ellen szerepelhet.
A két csapat Perth-ben lép pályára egymás ellen július 17-én, a régi ellenfelek között ez lesz az első összecsapás azóta, hogy 2011 szeptemberében a manchesteriek 3-0-ra legyőzték az Elland Roadon a Fehéreket a Ligakupában.
Lindelöf izgatottan várja első fellépését a Yorkshire-i klub ellen, nem utolsó sorban azért, mert válogatott csapattársa, Pontus Jansson az ellenfél sorait erősíti immár 2016 óta, amióta már igazi hőssé vált a Leeds szurkolói körében.
"Soha nem játszottam ellenük, de természetesen hallottam a rivalizálásról" - mondta Victor." Még ha ez felkészülési mérkőzés is lesz, azt hiszem, kemény lesz."
"Van egy svéd barátom, aki ott játszik, így ez szórakoztató is lesz. Nagyon várom már a meccset."
Lindelöf harmadik szezonjára készül 2017-es érkezése óta és kiemelte, mennyire fontos is lesz az elkövetkezendő időszak a következő szezonra.
"A felkészülés nagyon fontos a csapat számára. Új játékosok érkeznek és találkoznak a keret többi tagjával, ami létfontosságú, különösen ebben a szezonban, hogy az elejétől együtt legyünk és dolgozzunk olyan dolgokon, amiket meg akarunk tenni és amikben javulni akarunk, úgyhogy igen, azt mondanám, hogy nagyon fontos a felkészülési szezon."
"Mikor csak épp aláírtam ide, fontos volt számomra, hogy találkozzam és csatlakozzam a játékosokhoz és a stábhoz, lássam, milyen személyiségek vannak itt és lássam, miként működik a klub. Nagyon élveztem."
Bár Victor és a többiek július 1-ig nem térnek vissza az AON Training Complex-be, a játékosok a szünet alatt saját munkájukat végezték, és lelkesen fognak visszatérni a felkészülésre.
"Profik vagyunk, szóval még ha nyaralunk is, akkor is edzünk, fenntartjuk az erőnléti állapotunkat. A felkészülés a legfontosabb, hogy minél több percet legyünk a pályán, érezzük a meccs ritmusát és dolgozzunk a taktikán, hogy mindenki pontosan tudja, mit akarunk tenni."
Akárcsak a Leeds United ellen, a United játszani fog Ausztráliában a Perth Glory-val is, majd Szingapúrban az Inter, Sanghajban a Tottenham, Oslóban a Kristiansund, Wales-ben pedig az AC Milan lesz a csapat ellenfele. Az előszezon találkozóit követően pedig, augusztus 11-én a Premier League első fordulójában a Chelsea-t fogadják a Vörös Ördögök.
A pályán kívül Victor nagyon várja már, hogy találkozhasson a szurkolókkal és úgy véli, minden meccs fontos szerepet játszik a meccsfitnesz elérésében.
"Ez egy óriási klub, amit látni is a túrán. Mindenki látni akar minket játszani és még edzeni is és igen, számunkra csodálatos elutazni a világ más pontjára és találkozni a drukkereinkkel és látni, milyen nagy és remek ez a klub."
"Minden összecsapás fontos számunkra. Egyes gárdák jobbak másoknál, de ez a felkészülés és minden meccs fontos nekünk!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló