Hamarosan ajánlatot tehetünk McGinnért
A legfrissebb értesülések szerint a Manchester United az elkövetkezendő napokban ajánlatot tehet az Aston Villa középpályásáért, John McGinnért.
A manchesteri klub egy kezdő ajánlatot készül tenni a Villának a sokoldalú középpályásért, viszont úgy tudni, hogy 50 millió font alatt nem szeretnék elengedni az egyik legfontosabb láncszemüket.
A 24 éves játékos 2,75 millió fontért érkezett egy éve Angliába, azóta pedig a szurkolók egyik kedvence lett, hiszen gyakorlatilag minden meccsen felszántja a pályát.
Az Aston Villa ezért azt tervezi, hogy egy hosszútávú szerződést köt a skót játékossal, még mielőtt a nagy klubok lecsapnának rá.
McGinn egyébként az elmúlt időszakban elnyerte a szurkolók által választott szezon játékosa díjat, megelőzve Jack Grealish-t.
![]()
A skót játékos ráadásul a következő idénytől a jelenlegi klubjával is a Premier League-ben szerepelhet, hiszen az Aston Villa feljutott a Championshipből.
A Villánál úgy érzik, hogy a Manchester United hajlandó lehet megadni az 50 millió fontos kivásárlási árat, hiszen nemrég Aaron Wan-Bissakát is ennyiért szerződtették.
McGinn mellett egyébként a Vörös Ördögök Bruno Fernandest és Sean Longstaffot is szeretnék megszerezni a középpályára, hiszen Ole Gunnar Solskjaer minden erővel azon lesz, hogy fiatal tehetségekkel tűzdelje tele az újonnan formálódó Unitedet.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló