Jövőre búcsúztatjuk Valenciat
Jövő nyáron az Old Traffordon látja vendégül a Manchester United az LDU Quito együttesét Antonio Valencia búcsúmérkőzéseként, jelentette be az ecuadori csapat.
Valencia a nyáron távozott Manchesterből, miután nem éltek a szerződésében szereplő egy éves hosszabbítási opcióval, múlt héten pedig bejelentésre került, hogy az LDU-ban folytatja pályafutását.
A Vörös Ördögök egykori csapatkapitánya 10 évet töltött el a klubnál azt követően, hogy a Wigan Athletictől átigazolt, amely időszak alatt 6 nagy trófeát és három Community Shieldet hódított el a csapattal. Minden sorozatot figyelembe véve 339 mérkőzésen szolgálta a csapatot, amelyeken 25 gólt és 62 gólpasszt jegyzett.
Mindazonáltal, mivel visszatért hazájába, úgy tűnhetett, hogy egy búcsúmérkőzés lehetősége elúszott számára egy évtizedes Old Traffordon töltött szolgálati időt követően.
Most azonban új klubja elnöke gyakorlatilag megerősítette, hogy a jövő évben sor kerülhet egy ilyen összecsapásra.
Az LDU első embere, Esteban Paz az El Comercionak elmondta, hogy klubja az Old Traffordra utazik majd, hogy a 2020/2021-es idény előtt megmérkőzzenek a manchesteriekkel Valencia tiszteletére.
"Ez a meccs Antonioról szól majd: övé lesz a bevétel, és a jegyekből származó pénz is. Az LDU fogja kezelni az egészet belső ügyként. Ez lesz ugyanis a legfontosabb terméke az Antonio Valencia brandnek."
"Apró lépésekben haladva, de elkezdjük Antonio búcsúpartijának előkészítését az Old Traffordon."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 36 | 67 | 43 | +24 | 65 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Aston Villa | 36 | 56 | 49 | +7 | 63 |
7 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
8 | Brentford | 36 | 63 | 53 | +10 | 55 |
9 | Brighton & Hove Albion | 36 | 59 | 56 | +3 | 55 |
10 | Bournemouth | 36 | 55 | 43 | +12 | 53 |
11 | Fulham | 36 | 51 | 50 | +1 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Everton | 36 | 39 | 44 | -5 | 42 |
14 | Wolves | 36 | 51 | 64 | -13 | 41 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 36 | 35 | 77 | -42 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 36 | 25 | 82 | -57 | 12 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ