Manchester United 1-0 Internazionale

Mason Greenwood góljával a United legyőzte az Intert. Bár csak 1-0 lett az eredmény, a meccs képe sokkal simább találkozót mutatott.


3. perc: a United fölényben játszott, az első lövés is az ő nevükhöz kötődött, ám Rashford próbálkozása csúnyán kapu fölé szállt.

 

10. perc: rengeteg technikai hibával játszott mindkét csapat, miközben a United továbbra is az agresszív letámadást alkalmazta, akárcsak az előző két találkozón, így ha elvesztették a labdát Rashfordék, hamar vissza is szerezték.

 

15. perc: Pogba átadását követően Shaw lőtt 22 méterről - nagyon jól találta el a labdát, de centikkel kapu mellé tüzelt.

 

22. perc: az Inter végezhetett el szabadrúgást a manchesteri tizenhatos mellől, a beívelést azonban kifejelte a védelem.

 

A félidő fele nagyon alacsony színvonalat hozott, rengeteg rossz megoldással, lassú játékkal, sok hibával - amiből a játékvezető is kivette a részét bőven.

 

24. perc: Martial átlövése okozott kisebb gondot Handanovic-nak, aki másodjára tudta fogni a labdát.

 

27. perc: Brozovic vágta fel a meginduló Lingardot, kiváló helyről lőhetett szabadrúgást a United, míg az Inter középpályása megkapta megérdemelt sárga lapját. A pontrúgást Rashford vállalta el, azonban a sorfal megakadályozta a gólveszélyt.

 

28. perc: eddig nagyon jól állt a lábán a Tuanzebe-Lindelöf páros a védelem közepén, ám a James-Wan-Bissaka jobb szél nagyon körülményesen focizott, semmi lendület nem volt bennük.

 

 

30. perc: végre egy szép támadás! Shaw robogott el alapvonalig, onnan lőtte laposan kapu elé a labdát, ám kicsit Rashford mögé passzolt, így az angol nem tudott a kapuba találni, pedig Handanovic már verve volt.

 

35. perc: Lindelöf labdát szerzett, Pogbához passzolt, aki Lingardot indította; négy manchesteri is rohant előre, Jesse Rashfordot választotta, aki megállt, majd amikor már hárman rajta voltak, elhalt a támadás. Nem először törte meg a lendületet Marcus...

 

36. perc középpályán szerzett labdát a csapat, Lingard tette ki jobb szélre James-nek, aki egyből beadott, de ott senki nem volt.

 

37. perc: újabb labdaszerzés, Lindelöf már az ellenfél tizenhatosa előterénél járt, kiválóan tálalt James elé, a fiatal támadó hatalmas lehetőséget kapott, ám csúnyán kapu mellé bombázott.

 

38. perc: Brozovic beadása szállt át a hosszúra, De Gea nagyon elnézte a labda ívét, D'Ambrosio fejelt egy méterről mellé.

 

41. perc: kontrázott a United, Martial vezette a labdát, majd Lingardot játszotta meg a tizenhatoson belül. Az angol játékos remekül gurított vissza a francia elé, aki azonban már nem tudta átemelni Handanovic felett a labdát, ami szögletre pattant.

 

Az első játékrészben jobb volt ellenfelénél a United, ám nem tudott gólt szerezni.

 

48. perc: manchesteri kontra, Martial remekül megy el védője mellett, középre gurít, Pogba átlépte a labdát, érkezett James, a walesi azonban gyengén lőtt, a gólvonal előtt tisztázni tudott a milánói védelem.

 

50. perc: baloldali szöglet után Matic fejelt, a kapufa azonban mentett.

 

57. perc: Lindelöf megsérült, helyette Phil Jones folytatta.

 

58. perc: az Inter sokkal támadóbb mentalitással lépett pályára, mint az első 45 percben. Ami azonban jobban érdekelhette a manchesteri drukkereket az az, hogy Rashford nagyon gyengén teljesített, rengeteg támadás elakadt, vagy lendületet vesztett rajta, labdakezelési hibákat vétett, rossz megoldásokat választott.

 

 

62. perc: sorcserét hajtott végre Ole Gunnar Solskjaer.

 

64. perc: Pereira elesett el a tizenhatoson belül, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt.

 

69. perc: Young oldalváltása után Pereira és Dalot kényszerítőzött, utóbbi beadását Greenwood elől mentette a milánói védelem.

 

70. perc: Dalot ívelt közel a szögletzászlótól a tizenhatos elé, Young levette a labdát, majd kapura tekert, Handanovic azonban fogta a lövést.

 

72. perc: gyors labdaszerzés az ellenfél térfelén, majd Chong lőtt, de fél métert tévedett.

 

76. perc: nagyszerű helyről végzett el szabadrúgást Young, Handanovic csak kiütni tudta a labdát, épp Greenwood elé, aki egy csel után kíméletlenül a hosszúba vágta a labdát, 1-0 a Unitednek. Végre megtört a jég!

 

79. perc: Chong csinált bolondot Candrevából, kapu elé ívelt, Greenwood nagyon jól érkezett a labdára, pörgetése azonban a lécről kipattant.

 

85. perc: nem az első, focipályára nem való esetet láthattuk az Inter játékosaitól, ezúttal Skriniar ocsmány belépője után Chong került a gyepre. A védő még csak meg sem kérdezte, hogy van ellenfele.

 

A Vörös Ördögök teljesen megérdemelten nyertek az olaszok ellen. Több, ígéretes teljesítményt is láthattunk, a védelem jól állt a lábán, támadók közül is többen jól mozogtak, bár kevesebb hibával ez a találkozó hamarabb eldőlhetett volna.

 

 

Felkészülési mérkőzés
Manchester United 1-0 Internazionale
Szingapúr, National Stadium

 

 

United: De Gea(Romero 62.), Wan-Bissaka(Dalot 62.), Tuanzebe(Bailly 62.), Lindelöf(Jones 57.), Shaw(Young 62.), Matic(Fred 62.), Pogba(McTominay 62.), James(Chong 62.(Gomes 92.)), Lingard(A.Pereira 62.), Martial(Mata 62.), Rashford(Greenwood 62.)
Nem használt cserék: J.Pereira, Darmian, Rojo, Smalling, Garner

 

Inter kezdő: Handanovic; D'Ambrosio, De Vrij, Skriniar; Candreva, Gagliardini, Brozovic, Sensi, Estevao; Esposito, Longo


Gólszerző: Greenwood 76' 

 

Sárga lap: Pereira illetve Brozovic, Candreva, Skriniar

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások